Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Sas József egy emberi butaságról szóló kabaréval tér vissza + video
Tabu Tv
2010. november 07., vasárnap 14:42
A Tabu Tv stábja a Sas József által elhagyott Mikroszkóp Színpad utódjában, a Kabaré24-ben forgatott a jogi afférok miatt távozott ex-igazgatóval.

Sas József már több mint egy éve távozott a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztjából, de úgy tűnik, hogy nem tud elszakadni a Nagymező utcai épülettől és a nevettetéstől, ugyanis az internetes sztártévé riportere múlt héten ismét a nevettetés eme szentélyében talált rá. "El sem mentem! Ez annyira így van, hogy el is éneklem azt, hogy oda jöttem vissza, ahonnan el sem mentem..." - meséli a tabutv.hu riporterének a nevettető, aki éppen egy darabot rendez a Kabaré24 színpadára.

Novemberben mutatják be a TárSASjáték című politikai kabarét, melynek ki más lenne a középpontjában, mint a Mikroszkóp egykori igazgatója, Sas József. Verebes szerint a közönség amúgy is szereti a volt direktor műsorait, ezért személyesen kérte fel elődjét a munkára.

"Jó, hogy ez a Tabu Tv, mert ha látta az előadás első részét, akkor tudhatja, hogy ebben aztán tabu nincs... Ez itt egy olyan valódi kabaré, amit szerzők írnak, színházban játsszák jelmezben-díszletben, rendező van, és tulajdonképp az emberi butaságról szól!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Sas József.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier