|
Sean Paul a Part Fesztiválon lép fel!
2010. május 27., csütörtök 13:30
A dancehall raggae koronázatlan királya, Sean Paul Agárdon koncertezik. A Part Fesztiválra Akon és Shaggy mellett a Get Busy és a Like Glue című dalokkal befutott jamaikai énekes igazi best of koncerttel érkezik augusztus 1-én.
Az elmúlt nyolc évben Sean Paul bebizonyította, hogy komoly munkával elérhető a világhírnév. Az élsportolóból zenésszé avanzsált Sean Paul 2002-ben jelentette meg Duty Rock című albumát, melyről több dal is a slágerlisták élre került, és azóta sem telik úgy nap, hogy ne csendülne fel a rádiókban a zenész valamelyik nagysikerű felvétele. Sean Agárdon széles repertoárból válogat, hiszen az elmúlt években nem csak Grammy díjat nyert, hanem olyan sztárokkal dolgozott együtt mint Beyonce Knowles, Santana, Rihanna vagy éppen Snoop Dogg.
Sean Paul amellett, hogy hírnevét nemes célokra fordítja - 2007-ben például egy kampányt indított,amely a drogok és az erőszak ellen szólt – a divatban is élen jár, a Part Fesztiválon megújult külsővel koncertezik majd. Punk frizuráját május közepén mutatta be Las Vegas-ban. A sztár nyáron Európában turnézik, Franciaország és Ciprus után érkezik hazánkba, hogy egy káprázatos show-val, régi slágereivel és az új, Imperial Blaze című korong dalaival nyűgözze le a dancehall rajongóit.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rod, stewart, sean, jessica, simpson, britney, spears, scarlett, johansson, kieran, culkin, Guy Ritchie, Madonna, Sean Penn, stroke, őssejt, gyógyítás, ér, csontvelő, justin, timberlake, penn, david, arquette, p, diddy, puff, daddy, iszap, katasztrófa, bieber, robert, pattinson, robin, wright, egerváry sándor, paulo sousa, Orlando Magic, Nba, kosárlabda, paul, bettany, mccartney, beatles, Gabriela Spanic, Lilu, nagy Sanyi, frizura, sorozat, gringo sztár, geszti péter, x-faktor, lemez, zenekar,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|