Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Serdült Orsi titkolja a szerelmét
sajtoklub.tv.
2009. oktober 01., csütörtök 08:01
Miss World Hungary 2009, azaz Serdült Orsolya nemrég lebukott, hiszen, ugyan azt nyilatkozta alig két hete Kinter Oszkárnak, hogy egyedülálló, nemrég kiderült, hogy a szíve bizony foglalt.

Az idei királynő a Cool délutáni műsorában bevallotta, saját hibája, hogy fény derült a titkára, elkövette ugyanis azt a hibát, hogy nyilvánosan, kézen fogva mutatkozott egy rendezvényen Danival: - Közös fényképet is szerettek volna a fotósok, de nem engedtem, mert féltem ettől a világtól. A kapcsolatokat ráadásul nagyon meg tudja nehezíteni a bulvár. Orsi úgy érzi, szerencsés is, hiszen az újságírók egyelőre nem faggatják a szerelméről, akivel egyébként immáron több mint egy hónapja van együtt, felhőtlen boldogságban.

Kapcsolatuk eddig tökéletesen alakult, azonban hamarosan nehéz idők köszöntenek rájuk, hiszen Orsi novemberben másfél hónapra elhagyja az országot, hogy részt vegyen a Miss World világversenyén, a dél-afrikai Johannesburgban, majd a döntő utáni rövid itthonlétet követően ismét útra kél, hogy Budai Zsuzsával az oldalán leküzdjék a Budapest-Bamako Rally nehézségeit. - Kicsit tartok attól, hogy rámegy a kapcsolat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier