|
Steiner Kristóf: Ez volt a csúcs
2009. április 15., szerda 07:30
Az ex-műsorvezető pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja az Álom.net című filmet, aminek a forgatókönyvét egyedül írta meg.
Steiner Kristófot, az Álom.net rendezője, N. Forgách Gábor kereste meg azzal a kéréssel, hogy a film alapjául szolgáló történetet segítsen neki a mai, fiatalos nyelvnek megfelelő formába önteni, ám a munka olyan jól sikerült, hogy Kristóf hamarosan azon kapta magát: megkapta élete első forgatókönyvírói munkáját.
Az ex-tévés számára ez óriási megtiszteltetés volt, hiszen rajong a forgatókönyvekért, olyannyira, hogy kedvenc a kedvenc filmjeihez tartozó darabokat szinte kívülről fújja.
- Teljesen más szemszögből látod utána a filmet, hiszen tudod, hogy egy adott jelenetnél mik voltak a rendező utasításai, milyen gesztusokat és mozdulatokat adtak a színészeknek irányvonalként, és mi az, ami ebből megvalósult vagy éppen az, amit a színészek tesznek hozzá a kész alkotáshoz. Kicsit bennfentesnek érzed magad tőle.
Kristóf egy teljes nyarat fordított a könyv megírására, mely a film teljes elkészültéig hétszer bújt új köntösbe, hogy a karakterek és a színészek jellemei igazán összhangban legyenek
Érdekességképpen Kristóf még saját magát is beleírta a történetbe: egy „véres tollú”, „gonosz” bulvár újságírót alakít a filmben:
- Ez külföldön már bevett szokás. Egyébként nem adtam magamnak sok időt, csupán két jelentben tűnök fel, egy elvetemült firkász személyében. Ez részben testhezálló karakter, részben pedig egy fricska is a bulvár újságírók felé.
Kristóf nem csak íróként és szereplőként vett részt az Álom.net munkálataiban, hiszen a vágásból is oroszlánrészt vállalt: négy héten át, éjjel- nappal a számítógép előtt ültek, hogy a kész anyag tökéletes formát kapjon.
Kristófösszefoglalva elmondta, rengeteg kreatív munkája volt már, de az Álom.net körüli tevékenységét tartja pályafutása csúcsának.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|