Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Steiner Kristóf totálkárosra tört egy taxit
velvet.hu
2009. november 05., csütörtök 09:14
Genetikailag rossz sofőrnek tartja magát Steiner Kristóf, aki tegnap beleszaladt egy taxi oldalába.

A Viva Tv egykori műsorvezetője a Velvetnek elmondta, hogy az anyukája is rémesen vezetett, az apja pedig a mai napig megkéri a szomszédos autó vezetőjét hogy álljon arrébb, mert tolatni készül, és ő nem tud rendesen vezetni.

„Az első vizsgámon azért buktam meg, mert elfelejtettem felengedni a kéziféket. Szóval rosszabb vagyok, mint Alicia Silverstone a Spinédzserekben” – magyarázta Steiner, és hozzátette, Tel Avivban nem is mer vezetni, mert ott mindenki gátlástalanul dudál és héberül üvöltözik. „Most, hogy pár hétre hazajöttem, nagyon elővigyázatosan vezetek, iszonyú lassan haladok, de sajnos tegnap, amikor a Dessewffyből fordultam ki a beláthatatlan Nagymezőre, beleszaladtam egy taxi oldalába.

A taxis kiszállt, és - teljesen jogosan - nagyon mérges volt rám, káromkodott is egy sort, mire mondtam neki, hogy nagyon-nagyon sajnálom, és hogy szépen kérem, ne beszéljen velem így, mert nyilván nem szándékosan csináltam. A taxinak kb 10 centire benyomódott a küszöbje, és a sofőr szerint totálkáros lett.

Nekem csak a lámpám tört be. Kitöltöttük a betétlapot, én még jó sokszor bocsánatot kértem, és végül ő is megnyugodott. Nagyon kedves és korrekt volt. Rémesen érzem magam amiatt, hogy amíg javítják a kocsit, vagy rosszabb esetben újat vesz, addig nem taxizhat.” - mondta Steiner, aki megfogadta, hogy könyvének bemutatójára inkább gyalog érkezik majd.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier