Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Steven Seagalt nemi erőszakkal gyanúsítják
2010. április 13., kedd 09:28
Az akciófilmek sztárját, Steven Seagalt egy korábban modellként dolgozó hölgy feljelentette szexuális visszaélésért és erőszakért, tudta meg a NapiászOnline.hu. Úgy látszik, nem csak a filmvásznon keménykedik sokat.

A 23 éves Kayden Nguyen elmondása szerint tavaly februárban találkozott a színésszel, aki éppen személyi asszisztenst keresett maga mellé. Az állásinterjú során megkapta a munkát, de mikor másnap megjelent a munkaideje kezdetén, dermesztő élménnyel szembesült: a színész két fiatal orosz lányt is foglalkoztatott, akik névleg szobalányok voltak, gyakorlatilag Steven szexuális vágyainak kielégítéséből állt a munkakörük, a hét minden napján, huszonnégy órában, amikor a színésznek éppen kedve támadt rájuk. Az egyik lány épp akkor lépett ki, és mint kiderült, ez volt az a munka, amit Nguyennek be kellett volna töltenie. Az exmodell elmondása szerint már az első éjszaka úgy bánt vele Seagal, mint valami guminővel. A lány nem mert ellenkezni a nagydarab férfival, de már másnap kilépett és fel is jelentette a színészt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier