|
Stohl hajléktalanokkal folytatja
NapiászOnline/Blikk/Bors
2011. július 14., csütörtök 09:35
A színész felolvasással kezdett, majd ebéd után következett a már jól ismert vallomás sikeres életéről, melyet egy szerencsétlen körülmény most ketté tört.
Ügyvédje, Ruttner György jelentlétében látogatott el Kecskemétre, ahol nehéz sorsú embereknek osztott ételt, az országos drogellenes kampány 17. állomásaként: "Kicsit bajban vagyok, mert elszorul a torkom, hogy itt lehetek nálatok. Jó itt veletek!" - Kezdte a színész mondandóját. Krónikus torokbaját azonban hamar legyőzte, és ebéd előtt még felolvasott néhány éneket a János vitézből.
"Tegnap beszélgettünk a barátaimmal arról, hogy egyszer talán majd tanítani fogják a történetemet. Azt, hogy hogyan épül fel egy sikeres élet, és ezt hogyan tudja egyik pillanatról a másikra tönkretenni valaki. A legfontosabb tanulság pedig az, hogy igenis van remény, és fel lehet állni…"- Állapította meg magabiztosan Stohl András.
Ezekután beszélt a jelenlévőkkel is: "Itt jöttem rá, hogy az én nyomorom kutyafüle ehhez képest. Odajöttek hozzám az emberek, elmesélték hogyan élnek. Elég erősen hat rám, hogy ők akarnak segíteni, és biztatnak engem." - Árulta el a Blikknek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
stohl, per, színész, sérült, Centrál Színház, Stohl András, Jó zsaru-rossz zsaru, Szabó Győző, stohl fókusz, stohl nyilatkozik, Top 50, celebek, címlap, Damu, Alekosz, kislánya, Franciska, betegség, RTL Klub, szabaduló buli, börtön, szabadult, ittas vezetés, stohl andrás, Vujity Tvrtko, hűtlenség, könyv, ítélet, baleset, vv béci, műsorvezetés, való világ, ValóVilág, VV5, Béci, Belevaló, Bodrogi Gyula, Ganxsta, Kiszel, büntetés, karambol, tárgyalás, drog, pali bácsi, sérülés, kertészkedés, Stohl, baleset, támogatók, szégyen, megbánás, petíció, Bagi Iván, VV LAci, Való Világ, hátrányos helyzetű, ételosztás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|