Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Stohl nem tud az emberek szemébe nézni
NapiászOnline/hír24
2011. július 01., péntek 10:30
A színész műsorvezető szerint már megbánta és megbűnhődött, azért amit csinált, de tudja, az emberek csak akkor lesznek boldogok, amikor őt börtönben látják.

Tavaly májusban drog és alkohol hatása alatt súlyos közúti balesetet okozott Stohl András egy interjúban továbbra is kitart korábban hangoztatott véleménye mellett, miszerint ő már több mint egy éve bűnhődik a tetteiért, és tudja, hogy hatalmasat hibázott.

Az első fokon két év és négy hónap eltöltendő börtönbüntetésre ítélt színész azt mondja, lehajtott fejjel közlekedik az utcán, nem tud az emberek szemébe nézni, egyszerűen nem megy neki. Nem akar magyarázkodni, helyette inkább imádkozni kezdett.

 

Kitaláltam egy speciális szöveget, és azt mondom el. Fohászkodom, nem magamért, hanem barátaimért, szeretteimért. Tudom, hogy az emberek már nem hisznek nekem, és talán odafent az őrangyalom sem, de megfogadtam, hogy többé ilyet nem teszek” - mondta Stohl András.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier