|
Stohl szerint bírójának jó a humora
NapiászOnline
2011. június 28., kedd 11:00
Következő tárgyalását elhalasztották Szeptemberre, így Stohl-nak maradt még pár hónapja, hogy jóvátegye bűnét. Sorozatos előadások az élvezeti szerek rossz hatásáról, bűnbánó nyilatkozatok, régi hőstörténetek felelevenítése - ezek mind szerepelnek listáján, hogy elérje célját és enyhébb büntetést kapjon.
Másodfokú tárgyalásán megjelentek támogatói is, színész kollégái személyében, akik egy petíciót is beadtak a bírónőnek, a büntetés enyhítéséért. Hogy mindez használt-e Szeptemberben derül csak ki.
A tárgyaláson mindenesetre mindent elkövetett a színész és ügyvédje, hogy Stohl Andrást az áldozat szerepben tüntessék fel. Felvetettek egy több, mint 20 éves történetet, melyben Stohl egy szerencsétlen autóbaleset áldozatait élete árán mentette ki, de a bírónő elutasította tanúk meghallgatását az ügyben. Ezután a vádlott és ügyvédje megkérdőjelezték az egyiksértett, K. Pál sérülésének súlyosságát.
Talán ezekre a törekvésekre célozva tette a kijelentést a bírónő: "Maga nagyon szerencsés embernek mondhatja magát. Van két szép nagylánya, és született nemrég egy gyönyörű kislánya is, akik magával tartanak a bajban. Eddig csak dörömbölt a börtön kapuján, de úgy látom, meghökkentő módon fél attól, hogy be is kerül." - Tette hozzá a csípősmegjegyzést. Erre Stohl csak így felelt: "Nem tudom, mit fog nekem adni, de nagyon jó humora van a bírónőnek."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
stohl, per, színész, sérült, Centrál Színház, Stohl András, Jó zsaru-rossz zsaru, Szabó Győző, stohl fókusz, stohl nyilatkozik, Top 50, celebek, címlap, Damu, Alekosz, kislánya, Franciska, betegség, RTL Klub, szabaduló buli, börtön, szabadult, ittas vezetés, stohl andrás, Vujity Tvrtko, hűtlenség, könyv, ítélet, baleset, vv béci, műsorvezetés, való világ, ValóVilág, VV5, Béci, Belevaló, Bodrogi Gyula, Ganxsta, Kiszel, büntetés, karambol, tárgyalás, drog, pali bácsi, sérülés, kertészkedés, Stohl, ételosztás, jótékonykodás, baleset, támogatók, szégyen, megbánás, petíció, gyömrő,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|