Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Sütő Enikő halálkeringője + video
Tabu Tv
2010. február 14., vasárnap 16:31
A még ma is bombasztikusan kinéző sztármodellel, Sütő Enikővel beszélgettünk a Halálkeringő c. film bemutatóján. Enikőt láthatóan nagyon lesokkolta a szokványosnak egyáltalán nem nevezhető film, amely a legújabb hírek szerint finoman sem hozott túl nagy sikert a készítőknek. Ám erről akkor még semmit sem lehetett tudni, csupán az első sokkról tudott beszélni a modell.

"Ez nem egy szokványos film. Hihetetlenül drámai. Egyszerűen nem tudok szólni. Egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy jó-e, hogy itt voltam, mert hihetetlen, hogy mennyi pozitívuma van, és valami olyan borzalmat élesztett fel bennem, ami nem tudom, hogy jó-e. Az a koncepcióm, hogy az ember agya összetéveszti a valóságot és a filmet, és ha ezek alapján szelektálok, akkor ma egészen biztosan nem kellett volna itt lennem!" - meséli a tabutv.hu riporterének Sütő Enikő, akivel a Halálkeringő c. film díszbemutatója után beszélgettünk.


Az apák és lányaik bűneiről szóló, többszörös gyilkosságba torkolló filmről azóta már tudjuk, hogy nem csak Sütő Enikő vélekedett így, hanem a legtöbb hazai moziba járó is, hiszen az egyik napilap információi szerint óriásit bukott a mozi.

"Nekem nagyon fontos, hogy elragadjon a film. Javaslom mindenkinek, hogy nézze meg, mert hasonlóakat él majd át, mint én!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Sütő, aki párjával érkezett a vetítésre.

A videóért klikk ide!

Eddigi hozzászólások:
 anna - 2010-02-15 15:53:53
  hát nem tudom, én csak rossz kritikákat olvastam a filmről, de ha ő mondja...:)

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier