Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szabó Győző ördögűzésbe csöppent!
rtlbulvar.hu
2009. szeptember 08., kedd 08:10
Szabó Győző igazi világutazó. A színész legnagyobb hobbija az utazás, és már szinte a fél világot bejárta. Az elmúlt időszakban volt például Hongkongban vagy Ghánában. Össze sem tudja számolni, hogy az évek során hány helyen járt. A számos élmény közül az egyik legemlékezetesebb a ghánai út volt, ahol egy jótékonysági akcióban vett részt, és művésztelepet építettek az ottaniaknak.

A hűvösebb napszakokban, mint reggel, este, ott építkeztünk, csináltunk házakat, malteroztunk, csempéztünk, vakoltunk... Győző az utazásairól rendszeresen megemlékezik írásban is, hiszen naplót vezet. Barangolásai során olyan izgalmas országokról írt tudósítást, mint Albánia, Hongkong, Korzika vagy éppen Marokkó. A naplóírás mellett fotózik, és barátaival közösen filmre is rögzíti a látnivalókat. - Szinte minden évben két-három utat megcsinálok, rövidebb-hosszabb utat, idén is voltam egzotikus helyeken, ezeket jegyzetelgetem mindig. És egyszer valaki mondta, hogy már annyi anyag van, hogy miért nem adunk ki egy könyvet? Akkor mondtam, hogy oké, és elkezdtem összerakni. A kíváncsi természetű színész barátaival mindig arra a környezetre kíváncsi, ahol az őslakosok élnek, luxuszállodák helyett inkább kisebb falvakban töltik az idejüket. Összebarátkoznak a helyi gyerekekkel, azt isszák és eszik, amit ők. Persze nem minden helyi ételkülönlegesség nyerte el Győző tetszését, a szárított gekkócska ugyanis – legalábbis a színész szerint – nem finom. - A marokkói esti piacon azért mindenféle ilyen-olyan ökörszemből főzött levesek, ezeket nem kóstoltam meg, és a szárított patkánykákat meg a különféle husikat, amik ki voltak téve Kínában, és ízlés szerint egy wokban megsütik, azt sem kóstoltam meg. Győző korzikai utazására is szívesen emlékezik, hiszen a szigetet motorral járta be. Márpedig a motorozás az utazás, a zene és a színészet mellett a sokadik kedvence. Persze egy világutazónak néha veszélyes kalandokkal is számolnia kell: Ghánában például Győző véletlenül belecsöppent egy ördögűzés kellős közepébe.  - Nem mertem kinyitni a szemem, amikor mondták, hogy most már nyugodtan ki lehet, akkor már ott feküdt lenyugodva egy tónustalan test, és akkor végül is sikerült kiűzni belőle valamit. Az nagyon fura volt, hogy beszippantott a szertartás, aztán megkérdezték tőlem is, hogy tehetnek-e értem valamit, azt mondtam, hgoy köszi szépen, nem. Tulajdonképpen elmenekültem a helyszínről. Szerintem ha ott abba belemegyek, akkor életem végéig Ghánában maradok.

Győzőt természetesen hozzátartozói is elkísérik utazásaira, olykor kislánya is belevág egy-egy nagy útba. Győző Marokkóban párjával, Judittal járt, aki szerencsére éppen olyan érdeklődő, nyitott természet, mint szintén színész kedvese. Az utazásokat ugyanúgy élik meg, egyikőjük sem a legfelkapottabb helyekre kíváncsi.
Győző sosem tervezi meg, merre veszi az irányt, néha fej vagy írás alapon választ. A következő utazásról is csak annyit árult el, hogy az úticél Madagaszkár, hogy a végállomás mi lesz, azt csak a jóég tudja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier