Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szalontai Ági: Nem feküdtem le Webberrel!
2008. augusztus 14., csütörtök 09:30
Szalontai Ági cáfol. A gyönyörű modellt felháborította a róla megjelenő cikk, amely szerint ágyba bújt két Forma-1-es pilótával is. A fekete szépség nem szeretne a legújabb Kelemen Anna lenni.

"Szenzációhajhász volt a cikk ami rólam megjelent, és semmi köze a valósághoz." - mondja Szalontai Ági, akiről az egyik bulvár újság keddi számában azt állította, hogy két Forma-1-es pilótával is ágyba bújt.
A modell felháborítónak tartja az esetet, hiszen az előzetes egyeztetés ellenére, teljesen más cikket közöltek le róla. A történet szerint a gyönyörű lány a Forma-1 ideje alatt az ágyába vitte Kimi Raikkonent és Mark Webbert.
" Valóban egy helyen buliztunk, és ott ültem a pilóták asztalánál, de semmi nem történt köztünk. Ráadásul az egyik barátnőmet is összeboronálták a Ferrari finn pilótájával, ami szintén hazugság." - nyilatkozta felháborodottan Ági.

Az Olaszországban is modellkedő szépség a pert fontolgatja, mert véleménye szerint az újság teljesen lejáratta személyét azzal, hogy valótlan történetet közöltek róla. Ez az eset egyáltalán nem jött jól Szalontai Áginak, akinek nagy tervei vannak a jövőre nézve.
" Teljesen fel vagyok háborodva. Most készülök a Bár című műsor válogatásának utolsó fordulójára, és ilyen cikket jelnetettnek meg rólam. Nem akarok második Kelemen Anna lenni. Én nem olyan lány vagyok, aki mindenkivel ágyba bújik."
Ági jelenleg boldog párkapcsolatban él kedvesével, és ezúton szeretné cáfolni a róla megjelenő állításokat.
" Kimi Raikkonen egy nős ember, és én sem vagyok egyedülálló. Hansúlyoznám, hogy semmi nem történt köztünk. Azért szólaltam csak meg, mert Voksán Virágot akartam megvédeni, akit szintén összehoztak a pilótával, erre rólam is valótlan cikk jelent meg." - mesélte lapunknak a modell.

Eddigi hozzászólások:
 Sanyi - 2008-09-18 15:21:08
  Inkább nevezzük filmsztárnak. Én kedvelem mióta láttam, hogy a lenti főszerepben hogyan brillírozott :) http://szextevem.hu/video/679/::Szalontay_Agi_porno_videoja

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier