|
Szandi hatalmasat esett
2009. május 18., hétfő 11:14
A ma esti Kalandra fal! a hahotázás jegyében telik majd, sztárjainknak különböző poénosan megkomponált falakon kell keresztül ugraniuk vagy éppen átmászniuk.
A második negyeddöntőben a kék csapatban Növényi Norbi, Valkó Eszter és Szujó Zoltán a piros csapatban Kasza Tibi, Szandi és Kovács Ági állnak majd a veszélyzónába. A vicces falak közül Szujó Zolinak többek között egy tehén hátsójában lévő lyukba kell beugrania, míg Kasza Tibi egy falra festett orvosnak lesz kénytelen bepucsítani! Akad olyan fal is, amin Kiszel Tünde Donatellával közösen készített naptárjából lett kitépve és egy közös nyaralás emlékét örökíti meg, amire Növényi Norbi jó érzéssel emlékszik, főleg miután sikeresen küzdi át magát rajta! De Zoli és Eszter bakkecskéket alakítanak, Szandi és Ági pedig kismalacok lesznek egy anyakoca „szárnyai” alatt. Az énekesnő egyébként állati nagyot esik majd, Balázsék és a többiek legnagyobb rémületére, ám neki meg sem kottyan. Úgy pattan vissza a veszélyzónáról, mintha gumírozott ezüstruhát viselt volna!
Hogy milyen eddig nem látott testrészén van anyajegye Vadon Janinak és mivel cikizték folyamatosan a műsorvezetők Szujó Zolit, az kiderül ma este 19:05-től az RTL Klub műsorán!
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|