Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szandika kivonta magát a forgalomból, a szerelemre koncentrál
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. július 12., kedd 15:05
A Való Világ negyedik szériájának plasztikcicája, Szandika az elmúlt hetekben már nem pörög annyit az éjszakai életben és a sajtóban sem, hiszen elmondása szerint belefáradt mindenbe. Lehet, hamarosan teljesen kivonja magát a forgalomból és egy másik irányba indul el.

Talán éppen Alekosz fogalmazta meg a legjobban: „Addig kell ütni a vasat, amíg meleg.” – felelte a kérdésre: nem fél-e attól, hogy a VV5 elindításával eltűnnek a süllyesztőbe. Amíg a görög hős valóban azon fáradozik, hogy a lehető legjobban kihasználja az ismertsége nyújtotta lehetőségeket, addig Szandika úgy tűnik néhány hete belefáradt a nagy pörgésbe. Na persze elképzelhető, hogy az új szerelem is közrejátszik döntésében, erről azonban még most sem szeretne többet tudatni a nagyérdeművel. „Most sincs másképp, nagyon boldogok vagyunk együtt, de ő egy civil ember, még most sem szeretnék róla elárulni semmit. Nem kellenek nekem pávák, akiket a magamutogatás tesz boldoggá” – újságolta a NapiászOnline-nak Szandika, aki azt is elárulta, párja egyáltalán nem féltékeny, ezért bátran elengedi őt haknizni.

A szerelem mellett azonban van még egy egészen komoly ok, ami miatt az egykori valóságshow szereplő szeretne visszavonulni a nagy nyilvánosságtól: „Belefáradtam” – mondta kissé elhaló, de ugyan akkor flegma hanggal Szandika, aki azt sem titkolta, a VV-s társaival sem nagyon tartja a kapcsolatot. „Egy kicsit megcsömörlöttem. Sok volt a pörgés, sok volt minden. Elfáradtam testileg és lelkileg is. Unom már, hogy ugyan azok a témák mennek mindig. Azt érzem, hogy lemerültem és bevallom, a többiekkel is csak ritkán beszélek.”

Azt azonban csak kevesen tudják, hogy Szandika olyan lelkes rajongótáborral rendelkezik, hogy visszaszavaznák őt a Való Világ ötödik szériájába is. Facebook-on, a „VV Szandika is kapjon szerepet a VV5.-ben” nevű csoport ugyan csak 280 taggal „büszkélkedhet”, a plasztikcicának nincsenek kétségei afelől, hogy a VV5 szerkesztői majd nekik is dobnak valamit abból a bizonyos csontból. „Nagyon jól esett, hogy megalapították ezt a rajongói oldalt, de ha lenne rá lehetőségem, akkor is csak maximum egy hétre térnék vissza a villa falai közé. Én úgy gondolom, – és persze remélem is – hogy a műsor szerkesztői nekünk, volt villalakóknak is szánnak valami szerepet az új szériában.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier