|
Szekeres Adrienn tervei között nem szerepelt az egyetem
Sztárportré
2011. április 22., péntek 09:10
Szekeres Adrienn gyermekkoráról vallott a Sztárportréban, ahol arra is fény derült, hogy már egészen általános iskolás kora óta az énekesi pályára készült, aminek édesanyja sokáig nem örült.
Nem nagyon tudunk olyan magyar emberről, aki ne hallotta volna még Szekeres Adrienn nevét, vagy éppen hangját, azt azonban csak kevesen tudják, hogy az énekesnő már egészen kisgyerek korától foglalkozik az énekléssel és a színpaddal, hiszen már az iskolában is megkapta az előadások főszerepeit. "Az oviban szinte minden képen ott voltam, mert ha pöttyös szoknyában, és kendőben táncoltak, akkor én táncoltam. Ha nyuszi előadás volt, akkor én nyuszi voltam. Ha évszakokról szóló kis műsor volt, akkor én voltam a napocska. Tudták, hogy engem ki lehet állítani, és megtanulom akár a telefonkönyvet is, és elmondom, ha kell. Első osztályos voltam, amikor bekerültem az énekkarba - ahova általában másodiktól jártak az emberek. Megtanítottak velem egy dalt - amiből én akkor ott nagyon keveset fogtam fel -, és énekeltem a szólót: Az árgyélus kismadár.” - mesélte az énekesnő Molnár Szabolcsnak, a Sztárportré riporterének.
„Mindig mindenben részt vettem, mindenhol ott voltam. Százféle szakkörre jártam, sportoltam, és mindent csináltam, amit csak lehetett. Bicikliztünk, ping-pongoztunk, szaladgáltunk, bújócskáztunk, teniszeztünk, fociztunk... A nyolcadikon laktunk - anyukám az ablakból belátta az egész környéket -, úgyhogy mindig tudtuk, hogy csak azon a részen szabad játszani.” - idézte fel boldog gyermekéveit Szekeres Adrienn, aki azt is elárulta, hogy tudatosan nem az egyetemre készült.

„Nagyon szép négy évet töltöttem Szentesen, ahol baromi gyorsan rájöttem, hogy nem vagyok színésznőnek való - abban sokkal többen, sokkal jobbak nálam. Nekem már a gimnáziumban is az volt a célom, hogy Olgi nénihez (Sík Olga) bekerüljek. Nem különböző főiskolákra készültem, hanem Olgi nénihez. Anyukám persze nem örült neki - mindenki azt gondolta, hogy a gimnázium után, az ő okos lánya, majd elmegy egyetemre, és mellette hobbizgat, énekelget, de majd kinövi. Nem így volt, én csak Olgi nénit gondoltam perspektívának. Meghallgatott, felvett, és nála tanultam 92-től, körülbelül 8 évig."
A teljes portré itt meghallgatható.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dj Dominique, jótékonysági koncert, alekosz, tv2, való világ, összeesküvők, Szekeres Adrienn, nyaralás, krónikás, P.Pálma, GáspárLaci ZámbóJimmy, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, Oláh Ibolya, összeomlás, csőd, elmeorvos, turné, koncert, Cheryl Cole, Chris Brown, Rihanna, verés, kemoterápia, Pintácsi Viki, kisfia, leukémia, Lady Gaga, Tokio, Japán, prügyi duó, csillag születik, kiesett, Lola, fodrász, Fonogram, klip, Zséda, lemez, Demi Lovato, kokain, elhízás, drog, rihanna, time 100, Lincoln Center, Felly K, VV Vera, Király Viktor, Szecsődi, Széles Iza, jótékonyság, Megasztár, Skyscraper, hízás, kövér, Victoria Beckham, születésnap, David Beckham, Harper, Radics Gigi, fogyókúra, management, Gwen Stefani, Zuma, vegetáriánus,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|