|
Szekeres Nóra nyitotta meg a díjátadót
NapiászOnline
2010. november 29., hétfő 14:50
Bayer-ünnep keretein belül ökonapot tartottak november 10-én a Millenéris Parkban, ahol fotó és rajzpályázatot is rendeztek.
A Bayer Gyógyszergyár és az UNEP közös szervezésében immár 19. alkalommal megrendezett Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajz Pályázat díjátadóján, és a rajzokból összeállított kiállítás megnyitóján jártunk. A pályázatra világszerte 3.2 millió nevezés érkezett, és ebből 9 magyar versenyző ért el igen előkelő helyezéseket, míg egy 12 éves mohácsi kislány, Gáll Hanna az európai verseny fődíját vihette el rajzával.
A rendezvény díszvendége Szekeres Nóra, Dr. Juhász Árpád geológus pedig elmondta - "Én azt hiszem, hogy van egy elrontott generáció, mondjuk az enyém, vagy a negyven, ötveneseké is, és van egy nagyon éles szemű, fiatal generáció, akik érzik azt, hogy minden egyes kis lénynek megvan a maga szerepe."
A gyerekek rajzaiból megrendezett kiállítás 2010. december 3-ig megtekinthető Budapesten a Millenáris Parkban, a Csodák Palotája aulájában. (II. kerület Fény u. 20 -22.)
2011. az „Erdők nemzetközi éve”, ezért a 20. Bayer-UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermek Rajzpályázat témája is „Élet az erdőkben”.
Olyan rajzokat várnak a szervezők, melyekben a gyermekek gondolataikat, ötleteiket vetik papírra arról, hogyan lehet az erdők természetes állat-és növényvilágát megóvni a pusztulástól. Pályázni folyamatosan lehet, a munkákat a UNEP európai regionális központjába lehet benyújtani postai úton 2011. április 15-ig.
További információ a pályázatról és a Bayer-UNEP együttműködésről, és a rajzpályázatról:
www.bayerhungaria.hu/gyermekrajzpalyazat
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|