|
Széles Iza vállalja függőségét
rtlbulvar.hu
2009. augusztus 18., kedd 06:50
Délutáni műsorunkban Széles Izával elemeztük ki a Cool nemrég véget ért szupersorozatát, a "Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom" eseményeit és végkifejletét.
Iza elmondta, mindig is szerette a dél-amerikai teleregényeket, a szóban forgó alkotás pedig a legkülönlegesebb volt mind közül, amit eddig látott. - Már az első résznél kiderült, hogy nem egy szokványos, romantikus történetről van szó. Egyedülálló a maga nemében, mivel olyan témákat taglal, amelyek sok esetben tabunak számítanak. A történet ugyanis fiatal lányokról, a prostitúcióról, az alvilágról, valamint olyan megpróbáltatásokról szól, amelyek ugyanúgy a hétköznapi élet részei lehetnek, mint a szerelem és a romantika. A befejezés sem a megszokott, a történet happy end helyett ugyanis a főszereplő, Catalina – aki egyébként Iza kedvenc karaktere – halálával végződik. - Nagyon meglepett a vége, és sajnálom is, hogy befejeződött!
Sorozat nélkül azonban sem Iza, sem a többi hazai szappanopera-őrült nem marad, hiszen izgalmas és fiatalos témákkal jelentkezik minden nap a Sonadoras - szerelmes álmodozók, valamint a Lalola sőt, augusztus 20-tól egy vadiúj történet is kezdetét veszi, A bosszú álarca címmel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Széles iza, bob sinclair, Széles Iza, tabu tv, széles, iza, party, szeles, gyerek, celeb, gitano, nagy, laszlo, kamaras, talmacsi, hien, megasztar, forint, svajci, frank, deviza, hitel, euró, Lajcsi, Galambos Lajos, hízás, sex, fuggoseg, pasi,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|