Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szellő István büszke fiaira
2009. május 10., vasárnap 08:00
A Széf című vetélkedő május 1-i különkiadásában Szellő István fiai küzdöttek a milliókért. Játék előtt a gyerekek azt mondták, ha nyernek, az összeg egy részét jótékony célra fogják felajánlani. Vajon mi lett az ígéretükkel?
A tizenkét éves András, és a hét éves Ádám rendszeres nézői voltak Sebestyén Balázs vetélkedőjének, és látták, hogy időnként a szerencsések nyereményük összegének egy részét eladományozzák. Innen vették az ötletet, hogy ha Fortuna melléjük áll, ők sem tartják meg a teljes nyereményt.

“Nagyon meghatódtam fiaim önzetlen felajánlásán. Erről nem is beszélgettünk előtte, így meglepődtem, amikor hallottam a kijelentésüket. Mániájuk a konzolos videójáték, ezért tudtam, hogy a pénzt erre költenék, de azt nem, hogy adakoznának is belőle. Később úgy döntöttem, hogy átvállalom tőlük ezt a nemes feladatot” – nyilatkozta Szellő István.

A Híradó népszerű műsorvezetője fiaival történő egyeztetés után úgy határozott, hogy mindenképpen gyerekeket fog segíteni a pénzből, és választásuk végül a Bátor Tábor Alapítványra esett. A szervezet ingyenes élményterápiás táboraiban beteg gyermekeket próbál kikapcsolni a hétköznapokból, hogy elfeledtesse velük a sok-sok hónapos kórházi tortúrát. Kiépített számukra egy kalandparkot Hatvanban, ahol a kicsik számos izgalmas játék kipróbálására kapnak lehetőséget, betegségüket a háttérbe száműzve. 

Pénteken délelőtt Szellő István, András és Ádám hivatalos keretek között átadta adományát.

„A Bátor Tábor egyik segítő terápiája a lovaglás, amelyet tapasztalataink szerint a gyerekek nagyon-nagyon élveznek. Nemrég sikerült vásárolnunk két saját lovat, de a szükséges felszerelések még hiányoznak. Ezért a Szellő Istvántól kapott összeget különböző lovas kiegészítők beszerzésére fogjuk fordítani” – nyilatkozta az Alapítvány programigazgatója, Czech Linda.

István a szervezet képviselőinek és önkénteseinek jelképesen átnyújtott egy lovagló kobakot, majd gyermekeivel együtt meglátogatta a kalandparkot.

Fotó: RTL KLub

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier