Győzikét nem csak finom vacsorával várja asszonykája. Gáspár Bea a Délutáni dzsungelparti Liluval című műsor stúdiójában vendégeskedett. Kifejtette véleményét férje őserdei alakításáról, arról, hogy a showman, néha bizony túloz, és persze Vilmosról is esett néhány szó.
- Győző azért volt bent, mert sokszínű. Ha lapos egyéniség lenne, akkor talán fel sem kérték volna a szereplésre, mert ez egy szórakoztató műsor. A férjem olyan társasági ember, aki szeret beszélni, sztorizgatni, vicces, poénos, én még 15 év után sem unatkozom vele – mondta Bea a stúdióban. – A konfliktusáról Benkővel csak annyit mondanék, hogy én is dolgoztam vele egy hétig, amikor a Vacsoracsatát forgattuk… hát, Dániel egy külön fogalom.
Bea szerint férjét nem kell lehurrogni, még akkor sem, ha időnként „felnagyít” dolgokat.
- A mai világban inkább túlozza el az igazságot, mint hogy olyan dolgokat csináljon, ami befolyásolja egy ország anyagi helyzetét. Attól, hogy füllentett, még nem megy csődbe az ország. A malacról pedig az a véleményem, hogy ilyen éhesen nekem sem lett volna ellenemre, hogy egyek egy jót.