“Én abban hiszek, hogy mindig az a divat, ami valakinek jól áll, és nagyon-nagyon összhangban van az egyéniségével.

 

Persze nekem is vannak kedvenceim,és próbálok ellesni trükköket tőlük akár öltözködésben is, de megpróbálom saját magammal összhangban tartani.

Aztán hozzá teszem, hogy borzasztó hangulatember vagyok, tehát az én öltözködésem elindul mondjuk a homeless trendtől, amikor nincs kedvem semmihez, és úgy viszem le a kutyámat sétáltatni, akár még itt az utcában is, hogy a saját anyám sem ismer meg…(és miért ne tehetném meg, én is csak egy ember vagyok)

A másik pedig az, hogy én akarok a középpontban lenni, és én akarok a legjobb nő lenni a területen, lehetőleg a földkerekségen, és a legvonzóbb, akire leginkább oda kell figyelni…

 

Lehet valaki népiesen felöltözve, lehet homeless, lehet rokker, lehet üzletasszony, szerintem a legfontosabb a tehetség, mert ehhez is tehetség kell és stílusérzék. A kevesebb az néha több!

Én általában úgy szoktam kiválogatni a ruháimat, hogy azok nagyon-nagyon kényelmesek legyenek, és tudjam azt, hogy biztosan rajtam marad a performance végéig.Ha valaki megnézne egy színpadi ruhát, mondjuk egy színházban, akkor biztos rosszul lenne, hogy milyen egy úgynevezett preparált ruha, hogy a művészt semmi szinten ne akadályozza.

Lehet, hogy egy utcai ruhában két ugrálás után, a fél melled kint volna, vagy éppen leesne félig rólad a nadrág…

 

Tehát szeretek a színpadon úgy felöltözni, hogy közben persze azt érezzem, hogy nagyon jól nézek ki, és nagyon csinos vagyok, de hogy ne gátoljon engem a ruha, hanem inkább olyan legyen, mintha tulajdonképpen nem lenne rajtam semmi.

Tehát mintha én meztelen lennék, és csak azzal kéne foglalkoznom, ami ott a szerepléssel összefügg.

 

Vannak divattal foglalkozó emberek is, akik néha nekünk segítenek, vagy megmutatják, hogy mik a divatos irányzatok.

A lényeg az, hogy mindig belőled induljon ki! Az a jó manager is, meg az a jó stylist is, meg a jó fodrász is, meg a jó sminkes is, aki megnézi, hogy mi az alapanyag, azt jól bevizsgálja, és abból merítve próbálja kitalálni azt az embert, hogy milyen.

 

És a művészetnek az a lényege, hogy különbözni, mást csinálni mint a többi. Mert ha lenne nyolc Picasso, akkor nem lenne érdekes.

Azért érdekes, mert egy volt. Egy festett úgy, ahogyan ő gondolta, ezt nem érdemes lemásolni.

Tehát ha én művész vagyok, akkor én másképpen szeretek énekelni, én úgy szeretek énekelni, amilyen én vagyok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy jó házasság, egy jó párkapcsolat, egy harmonikus kapcsolat a gyerekemmel, ez nem lehet nem divat, mert akkor az emberiség azt jelenti, hogy megszűnt.

El kell tudni magad engedni, le kell tudni lazítani egy jó bor mellett egy haverral,kell, hogy elmenj a barátnőiddel hülyéskedni, és nem azon görcsölni, hogy:

Jaj akkor holnap úristen milyen fellépés, és akkor hogy lesz, és akkor mint lesz?

Mert tulajdonképpen elveszi az örömét még annak is, hogyha neked sikered van.

És én olyan vagyok, hogy másnak már rég tetszik, már rég’ úgy érzi, hogy én százhúsz százalékot teljesítettem, és én még mindig tépem magam, hogy ez csak hatvan.

Azt gondolom, hogy túl komolyan veszem az életet, talán így tudnám leginkább összefoglalni. Kicsit lazábban kellene venni az életet!

 

Te tervezheted a jövődet, csinálhatsz bármit ha (most mondok egy nagyon morbid dolgot) holnap befordulsz a körúton, a sarkon, és elüt egy autó.

Akkor azt mondom, hogy addig az egész életem csak azzal telt, hogy azon gondolkoztam, hogy jaj hát akkor majd holnap mi lesz, meg’ hogyan lesz,

és nem tudtam örülni annak, hogy most vagyok, hogy most süt a nap, hogy a kutyám most nyüszög, hogy a drágám éppen most jön haza, vagy most, ma fejeztem be például a lemezemet, az utolsó dalt ma énekeltem föl és borzasztó, hogy elenyésző örömet érzek, pedig valahol a lelkem mélyén nagyon-nagyon ki akar törni, hogy jaj Istenem de jó és, hogy mekkora kő esett le a szívemről, de mégis inkább a sírás kerülget...

 

Én nagyon sokáig szenvedtem attól, hogy volt bennem egy iszonyú szeretet éhség és azt akartam, hogy mindenkinek megfeleljek, hogy mindenki szeressen,

mindenki imádjon, mindenki elismerjen.

Már talán a fejlődésemnek azt a fokát elértem, hogy rá kellett jönnöm, ha megfeszülök, fejen állok, és én vagyok a legcuncimókusabb a földön, akkor sem fog mindenki szeretni, és nem fogok tudni megfelelni nagyon sok mindenkinek, és már nem fáj ez.

Aki meg' anélkül ítélkezik rólam, hogy velem valaha egy mondatot is váltott volna, az meg nagy ívben le van...

 

És azért visszatérve egy mondatra, hogy azért bármit is mondtam, valahol azért én is csak egy nő vagyok, aki természetesen szeret elcsábulni mindenféle látványosságtól és mindenféle divattól, és mindenféle dologtól, ami a nőiességgel együtt jár.

Bármennyire is filozofikus énemet mutattam meg,de nekem annyira jól esett most ez.

Tudom, hogy egy nagyon pesszimista képet festettem magamról, de aki a lényegébe tekint, az látja, hogy azért ez nem így van.

Tehát én azért a magam módján egy nagyon vidám és nagyon optimista gyerek vagyok.”

 

Keresztes Ildikó

 

Fotó: keresztesildiko.hu