Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tanár bácsinak állt a Coolból kidobott Leó
2009. március 29., vasárnap 07:50
Február végén nagy tisztogatást tartottak a Cool Tv háza táján. Több oszlopos tagjától is megvált a csatorna, így köztük a szinte a kezdetektől ott dolgozó Leótól is. A fiú elmondta, hogy azóta hétvégenként egy magániskola média szakos nebulóit oktatja, és házasságon is gondolkodik.
Mint ahogyan arról már hallhattunk, február végén a gazdasági válság a Cool Tv-t is utolérte. Távoznia kellett a csatorna több oszlopos tagjának is, úgy a képernyősök, mint a szerkesztők közül. A csatorna Mák Katának és Valkó Eszternek is búcsút intett, rájuk a továbbiakban csupán az RTL Klub-nál tartanak majd igényt, míg a valóságshow hős Leóra egyáltalán nem számítanak a továbbiakban. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a férfi hogy élte meg a tisztogatást, és hogy mivel foglalatoskodik azóta.
Leó a Napiász Online-nak elmondta, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy távoznia kellett a csatornától.
 
- Valamilyen szinten számítottam rá hogy ez fog történni, de azóta sem állt meg az élet! Jelenleg hétvégenként egy országos magániskola hálózatban tanítok média és marketing alapismereteket, de négy tv csatorna is megkeresett az ajánlatával, egyenlőre még nem döntöttem hogy közülük hol folytatom - mesélt jelenlegi helyzetéről Leó.
 
Az ex-műsorvezető elmondta, hogy a magánéletével jelenleg minden rendben van, sőt már a házasságon gondolkodnak párjával, Kimberlyvel. A sármőr egyenlőre még nem tudja, hogy mikorra várható a nagy nap, de már nagyon várja azt.
Eddigi hozzászólások:
 ancsika - 2009-03-29 10:03:18
  Persze hogy van a tv.-n kivül is élet! Alalpíts minnél hamarabb családot!
 Lulu - 2009-03-29 12:17:56
  Én drukkolok neked Leo,hogy mindig minden sikerüljön az életedbe... hidd el mindenben sikeres leszel.
 Barbara - 2009-03-29 13:32:30
  Ezt a verziót már hallottuk Leótól sokszor csak másképp. Mikor kiderült hogy kirugják azt nyilatkozta mindenhol hogy nincs elkeseredve. Két tv csatorna felkereste, már ugy látszik 4. Milyen jó neki...Már összel eskü- vő volt tervezve, csak a gyerek nevén nem tud- tak megegyezni. Egy hónapja a Győri tv-ben azt nyilatkozta, hogy Kimikének hónapok óta nincs munkahelye. Ő még nem akar családot utazni akar...hazudozik össze-visssza
 csini - 2009-03-29 14:35:32
  ha van eszed elveszed a csajt és kihúzol amcsiba!!!
 Lulu - 2009-03-29 17:59:46
  Barbara én nem értelek téged.. Miért ne lehetne 4 ajánlat mikor egy hónappal ezelőtt nyilatkozta,hogy 2 ajánlata van , miért ne jöhetne hozzá még 2. A másik nem is tudtam,hgoy volt adásban Leo,mert itt a juj.hu nem hivatkozik erre. És azt sem tudtam hogy nem akar megnősülni.. Érdekes... Te többet tudsz mint Leo???Megáll az eszem,hogy némelyik ember képes beleavatkozni egy idegen ember életébe
 faqtya - 2009-03-29 22:29:59
  "A fiú elmondta"? Még mindig nem jött rá, hogy sosem volt képernyőre való, sőt még oktatja is a médiát. Még mindig nem vallja be, hogy nem a nőket teszi ő boldoggá, sőt házasságra készül. Kész szerencse, hogy aggastyán korában a hálóinget már nem kell megmagyaráznia!
 Lulu - 2009-03-30 11:38:56
  toxos alias faqtya nem lehetne Ágicáddal foglalkozni hát van mit a nemi intenditásán csiszolni. Ostoba és buta még jo.hogy Leonak nem kellett. Aggasztó VV Ágicának ez az állandó nőkkel való együttléte még a fotókon is nőkkel együtt van meztelenül fényképezve.Szánalmas egy nő...
 faqtya - 2009-03-30 12:59:31
  Nem szokásom egy cikkhez kétszer szólni, de nálad ma nincs minden rendben Lulu? Ki az a toxos és hogy jön a cikkhez az egész amiről itt írkálsz? Ennyire megzavart a nyári időszámítás? Nyugszik a beteg! Na csá!
 Lulu - 2009-03-30 14:14:33
  fagtya! Mivel más lehetőség nincs csak a fórum kénytelen az ember igy érintkezni... Kérdezed,hogy jön ez ide??milyen szöveg az hogy nem a nőket teszi boldoggá!! Ez szvsz egyértelmüen az aminek te gondolod.Az a baj,hogy ilyen jellemtelen emberekből áll a világ mint te vagy meg a társaid akik ha a kedvencükre irogatnak akkor rögtön kikérik maguknak.Hát megkaptad... Ágica nem a férfiakat teszi boldoggá--- és sajnos elég szomoru,hogy nem valja be.. Te is kb ilyeneket irtál én is megengedhetem magamnak ugyanezt .Ha neked ilyeneket szabad leirni, nekem is lehet.... Egyenlőek vagyunk a fórumokon,mindenkinek megvan a véleménye.Ez meg az enyém volt

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier