Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Távozik a Cotton Club Singers alapítója
Független Hírügynökség
2009. január 09., péntek 06:30
A Cotton Club Singers egyik alapító tagja - László Boldizsár - is megválik a zenekartól. Az együttes frontembere február 5-én a Művészetek Palotájában vesz búcsút a Cotton Club Singerstől. A zenekar Restart című estjén a közönség László Boldizsár "utódját" is láthatja-hallhatja egy dal erejéig - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Naszály György, az együttes sajtófőnöke

László Boldizsár nem hagyja ott a színpadot. Az énekes másfél évtized után zenei műfajt váltott, ezentúl a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagjaként tenor főszerepekben látható. A Cotton Club Singerst sem hagyja ott, a zenésztársait a háttérből menedzserként segíti - közölte Naszály György.
A február 5-i búcsúkoncerten a zenekar összegzi az elmúlt másfél évtizedet. László Boldizsár bemutatja utódját, akivel akivel egy ötszólamú, csak erre az estére komponált művet adnak majd elő.

Az új felállású négyes sem tétlenkedik. A telejsen kicserélődött Cotton Club Singers márciusban mutatja be Stingers címmel Sting dalaiból készített vadonatúj koncertjét.
A Cotton Club Singers idén még számos meglepetéssel készül az évforduló megünneplésére. Az év zárásaként december 29-én a Budapest Sportarénában minden egykori és jelenlegi Cotton Club Singers-tag fellép majd. A tíz énekes egy látványos show-val örvendezteti meg a swing kedvelőit.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier