Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Timea Majorova újra Magyarországon
2007. oktober 17., szerda 10:33
Marcus Allen az idei debreceni Fittparádé sztárvendége. A hazájában világsztárnak számító amerikai focista, a szlovákiai magyar származású, ám egy évtizede Los Angelesben élő fittneszkirálynő, Timea Majorova barátjaként tesz eleget a rendezvényszervezők meghívásának. A szépség immáron ötödik alkalommal lett a Fittparádé arca.
- Marcus magánemberként már járt Magyarországon, sőt barátnője is van itt – mondta lapunknak Timea, akinek a sportoló korábban megígérte, hogy egyszer mindenképpen megnézi egy magyarországi fellépését. A csinos torna-lady lapunknak elárulta, hogy hamarosan megkapja az amerikai állampolgárságot, de származását sosem szeretné elfelejteni, ezért valószínűleg a későbbiekben is gyakran hazalátogat majd.
- Beszélem a nyelvet, ami jó érzéssel tölt el – magyarázta Timea és kérdésünkre elmondta: ő nem sokat tapasztal a feszült magyar-szlovák viszonyból, ami szerinte nem is a kisembereknek, sokkal inkább a politikusoknak köszönhető.
- Gyermekkoromban a magyar határ közelében éltünk, ahol a magyarok és szlovákok békében megvoltak egymás mellett.
Bár Majorova emlékszik olyan esetre, amikor „csúnyán néztek rá”, mert magyarul beszélt az utcán, ez csupán elvétve fordult elő. Timea Amerikában is figyeli az európai híreket, de elsősorban az USA belügyei foglalkoztatják a közelgő választások miatt. Szerinte Hillary Clinton az esélyes jelölt.
Napi Ász/KK
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier