|
Tolvai Renáta imádja táncosait
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. március 08., kedd 15:30
A Megasztár öt nyertese, Tolvai Renáta saját bevallása szerint táncosai egyben a barátnői is, hiszen minden fellépésre együtt utaznak ezért bőven volt idejük megismerni egymást.
A Megasztár legutolsó szériájának győztese, Tolvai Renáta fellépésről fellépésre jár, eközben pedig beköltözött nyereménylakásába, készíti az első lemezét és még a kedvesére, Kállay-Saunders Andrásra is marad egy kevés ideje. Persze a 19 éves lányt nem kell félteni, hiszen saját bevallása szerint is nagyon szereti a pörgést, és a fellépésekre vele járó stábbal is rendkívül jó viszonyt alakított ki. „Szerdától vasárnapig vannak fellépéseim, ami azt jelenti, hogy folyamatosan színpadon vagyok. Ez nagyon boldoggá tesz, de nem sok időm marad pihenni és Andrással is akkor szoktam találkozni, amikor van egy kis szabadidőm.” – mesélte Reni, aki azt is elárulta, hogyan jön ki táncosaival. „Nagyon szeretem őket, hiszen nem csak a táncosaim, hanem a barátnőim is egyben. Minden fellépésre együtt utazunk, és mindig sokat nevetünk.”
Az énekesnőnek természetesen rengeteg elfoglaltsága mellett oda kell figyelni nyereménylakása tisztaságára is, de saját bevallása szerint ezt is könnyedén megoldja. „Már sikerült berendezkednem és nagyon jól érzem magam, boldog vagyok, mert nem minden 19 éves lány mondhatja el magáról, hogy van egy saját lakása. Hiába koncertezem sokat, rendben tartom a lakást, hiszen nagyon gyorsan megoldom a takarítást. Eddig még nem gondoltam arra, hogy fel kéne fogadnom takarítónőt, mert én is el tudom végezni a munkát. A nyereményautó azonban más kérdés, hiszen nincs jogsim, de hamarosan elkezdem azt is. Jelen pillanatban fontosabb az albumkészítés, addig pedig taxizom.” – újságolta vidáman Tolvai Renáta a NapiászOnline-nak, hiszen hamarosan megjelenik az első dala és videoklipje is, az énekesnő pedig sok meglepetést ígér.

A készülő zenei anyagok között azonban heti egyszer énektanárnál skálázik, továbbra is járja az országot, néha pedig találkozik egy-egy igencsak érdekes rajongói kéréssel is, amit olykor nehezen áll meg nevetés nélkül. „Rengeteg ajándékot kaptam már a rajongóimtól, legfőképpen plüssmacikat, ékszereket és mindenféle témában íródott leveleket. Az ajándékokat mindig hazaviszem, hiszen nagy becsben tartom azokat, igaz, többször kaptam már vicces ajánlatokat is. Egy fellépés után, reggel négykor egy fiú elhívott vacsorázni. Nagyon jól esett, de én inkább reggelizni szerettem volna.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Király Linda, Tolvai Renáta, VV Zsófi, hízás, túlsúly, Kállay-Saunders, Eurovíziós, Megasztár, tolvai renáta, fluor tomi, beyonce, Kállay Saunders András, klip, megasztá, dal, ének, szeleczki dávid, megasztár, kállay, fogyókúra, születésnap, Kállay Saunders andrás, x-faktor, vastag csaba, aeroviva, tönkrement, szíj melinda, kiesett, verseny, énekes, Rákóczi Feri, Ganxsta Zolee, tequila, ivóverseny, Kullai Timi, caramel, fellépés, Szakos Andi, jóslat, Talán Attila, bokasérülés, Presser Gábor, tehetségkutatók, zsűri, Farkas-Jenser Balázs, Széles Iza, jótékonyság, Szecsődi Karcsi, Amerika, Radics Gigi, elhízás, bochkor, liptai, szakos, Hien, érettségi, Caramel, továbbtanulás, felsőoktatás, Réti Nóra, szűcs ádám,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|