|
Tomor: Győzike ki van tiltva az Erotika Exporól!
Balatoni Erotika Expo
2009. június 07., vasárnap 08:40
Betelt a pohár! Tomor András, az ország legnagyobb erotikus rendezvényeinek producere végre meghozta azt a döntést, amit már talán rég meg kellett volna hoznia: kitiltotta Győzikét az Erotika Exporól! Gáspár Győző évekig volt részese szervesen Tomor rendezvényeinek, azonban ezentúl már biztosan nem találkozhatnak vele ezeken a helyeken. Helyette több híresség, több lány és persze még több forró produkció várja az érdeklődőket.
A showman a tavalyi évhez hasonlóan idén tavasszal is igen inkorrekt módon járt el a rendezvény szervezőivel szemben: elérhetetlenné vált számukra. Míg az esemény producere, Tomor András a médiáknak kétségbeesetten nyilatkozott a köddé vált Győző miatt, a rapper az újságokon keresztül kérte hogy hagyják békén. A szervezőség akkor pert fontolgatott a salgótarjáni tv-s személyiség ellen. A jogi útból végül semmi sem lett, viszont Győzike már biztosan nem vehet részt többé a Tomor András szervezte erotikus eseményeken, így a következő, Balatoni Erotika Expon sem.
"Gáspár Győző a megbeszéltek ellenére nem jelent meg a tavaszi Erotika Parádén, és korábban is sokszor inkorrekt módon viselkedett velünk szemben. Természetesen örülünk annak, hogy éveken át eredményesen dolgoztunk Győzővel, de most mégis fájdalmas döntést kellett hozzunk: Győzikét kitiltottuk az Erotika Expóról!" - mondta el Tomor András, a fonyódi Balatoni Erotika Expo producere.
A producer elmondta: legtöbbször Gáspár Győző hívta fel őket, hogy szeretne részt venni a rendezvényen, többek közt ezért sem értik hogy mi történhetett a showmannel, ám úgy tűnik ezt már meg sem fogják tudni, hiszen hónapok óta nem beszélnek egymással és változás sem várható e téren.
"Megpróbálunk Győzikénk megfelelő utódot találni, aki méltó módon képviselheti a rendezvényt, és a látogatók tetszését is elnyeri majd. Július 17-én és 18-án Fonyódon Judy Nero vállalta a műsorvezető szerepét, de rajta kívül rengeteg hírességre és neves erotikus fellépőre is számítunk a közreműködők közt. A rendezvénnyel kapcsolatban a www.erotikaexpo.hu oldalon tájékozódhatnak, ide kerülnek fel a legfrissebb híreink a rendezvényről és a közreműködők személyéről is" - tudtuk meg Tomor Andrástól.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspárgyőző, valóvilág, fellépés, GáspárGyőző, BeaAsszony, Győzike, Nyaralás, Monokini, GáspárGyőző Győzike Romantic Katinka, GáspárGyőző Győzike , Győzike GáspárGyőző, Leó Leo Győzike GáspárGyőző, Győzike GyőzikeShow GáspárGyőző, GáspárLaci GáspárGyőző Győzike, Győzike GyőzikeShow GáspárGyőző , GáspárGyőző Győzike GyőzikeShow, Győzike GáspárGyőző , GáspárGyőző Győzike GyőzikeShow Beaasszony, GyőzikeShow GáspárGyőző Győzik Beaasszony, GáspárGyőző GyőzikeShow Győzike, Győzike GáspárGyőző GyőzikeShow, Győzike GáspárGyőző Beaasszony, GáspárGyőző Győzike GyőzikeShow , Szeged, buszbaleset, teherautó, szabálytalan,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|