Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tompos Kátya sem megy az Eurovíziós Dalfesztiválra
MTV Zrt.
2009. február 10., kedd 14:22
Váratlanul érte a Magyar Televíziót, hogy a Sony BMG lemezkiadó bejelentette, Tompos Kátya színésznő nem tud részt venni a százmilliós nézettségű Eurovíziós Dalversenyen. Az MTV szakmai zsűrije a napokban ismét összeül, hogy a beérkezett pályaművek közül új dalt jelöljön.

A Sony BMG lemezkiadó vállalat arról tájékoztatta a Magyar Televíziót, hogy Tompos Kátya színházi elfoglaltságai miatt nem tudja vállalni az Eurovíziós Dalversenyen való szereplést, illetve a felkészüléssel járó feladatokat.

A bejelentés váratlanul érte a köztelevíziót, hiszen a pályázat kiírásával egyidőben az MTV közzétette a versenyt szervező EBU szigorú elvárásait, amelyeket a jelentkezők a pályázat benyújtásával automatikusan elfogadtak, illetve egyértelműen kifejezték szándékukat, hogy indulni kívánnak az Eurovíziós Dalversenyen. Az MTV sajnálja, hogy az előadó így döntött, de szerencsére több kiváló dal is van a beérkezett 105 pályázat között, amelyek érdemesek arra, hogy Magyarországot képviseljék az egész világ előtt.

A Magyar Televízió feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a dalt, amely megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben, és maradéktalanul megfelel a szigorú feltételeknek. Ebben a helyzetben az MTV-nek nincs más lehetősége, mint hogy tudomásul vegye Tompos Kátya döntését, és tovább keresse azt a zeneszámot, amely alkalmas arra, hogy Európa legnépszerűbb és legnagyobb hagyományokkal bíró dalversenyén képviselje Magyarországot.

A dal és énekes kiválasztása a helyzetre való tekintettel később várható. Mint ismeretes, a Magyar Televízió - az Eurovíziós Dalversenyt szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által biztosított szuverén jelölési jog - alapján korábban úgy döntött, hogy az egyik nemzetközi eljárásrendet követve az idén szakmai zsűrit kér fel a versenyző kiválasztására. A grémium* a napokban ismét meghallgatja és értékeli a beküldött dalokat.

A zsűri tagjai:

Szulák Andrea előadóművész, az Eurovíziós Dalfesztivál első magyar versenyzője (1993), valamint a Társulat című produkció zsűritagja;

Lengyel Zsolt nagyszabású színpadi produkciók televíziós rendezője, a Stúdió 80, a Legyen Ön is milliomos és a Megasztár című műsorok főrendezője, valamint díjazott reklámfilmes;

Szűts László a MAHASZ elnökségi tagja, több mai neves zenész felfedezője és elindítója;

Gundel Takács Gábor volt a Játék Határok Nélkül és az Eurovíziós Dalverseny kommentátora, illetve a Társulat műsorvezetője;

Harsányi Levente a Csináljuk a fesztivált! állandó műsorvezetője, valamint zenész és szövegíró, az Eurovíziós Dalverseny tavalyi nemzeti döntőjének műsorvezetője

Fotó: Origo

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier