|
Tornóczky Anita első napját értékelte
2007. november 06., kedd 13:45
Egy belvárosi étteremben kezdték a napot tegnap Tornóczky Anita barátai, ahol egy óriási tévén nézték, hogyan szerepel a műsorvezető első napján a kívül-belül megújult Mokkában. Anita remekül érezte magát.
Anita a kezdeti feszültségét nagyban oldotta, hogy első vendége legjobb barátja Hajdú Péter, és párja, Sarka Kata voltak.
– Hálás vagyok a szerkesztőknek, amiért Petiéket hívták első vendégnek – mondta el a Napi Ásznak Tornóczky Anita, aki elárulta: nagyon jól érezte magát az első napon.
– Papp Gergővel még össze kell hangolódnunk, de azt gondolom, ezzel nem lesz baj. Nem feltétlenül kell, hogy barátok legyünk, de ismerkednünk kell, hogy könnyedebben kezeljük a másik által feladott labdát. Mindketten erre fogunk törekedni – mondta Anita, aki a műsor után az étterembe sietett, hogy csatlakozzon barátaihoz, akik egyetlen tanáccsal szolgáltak számára. – Mindannyian azt javasolták, hogy csak olyan legyek, amilyen egyébként is vagyok – árulta el a Mokka új műsorvezetője.
– Nagyon drukkoltam neki, és legnagyobb örömömre még a várakozásomat is sikerült felülmúlnia – véleményezte legjobb barátja első munkanapját Hajdú Péter. – Ez egy összetett, nehéz és új feladat, de tudom, hogy Anita ebben is nagyon jó lesz – mondta a producer-műsorvezető.
Kobza
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |