|
Tornóczky Anita és Hajdú Péter együtt főzött
2009. március 24., kedd 09:49
Kedd este Tornóczky Anita látta vendégül a Hal a tortán e heti sztárszakácsait. Az egykori műsorvezető gyakorlott szakács, mégis úgy gondolta, hogy a nagy feladatot inkább barátjával, Hajdú Péterrel közösen oldaná meg. Gyorsan kiderült, hogy a televíziós inkább csak hátráltatta Anitát. Az este pálinka kóstolással zárult, amelyben Kállai Ildikó bizonyult a legeredményesebbnek.
Tornóczky Anita gyakorlott szakács, rendszeresen főz. Ezúttal mégis úgy döntött az alapanyagok beszerzésében egy kis segítséget kér. „Nem volt időm friss fűszereket venni, így megkértem Hajdú Petit, hogy hozzon nekem. Igaz, hogy nem ismert fel mindent és többet is hozott, mint kellett volna.” – emlékezett vissza Anita. – „Úgy gondoltam, hogy ha már ott van, befogom egy kis hagymapucolásba, de végül inkább hátráltatott, mint segített volna.” – tette hozzá a házigazda, aki végül elkészült a menüsorral.
Az este alatt nagy szerephez jutott a pálinka is. „Imádom a pálinkát, a párom családjában pedig van pálinka készítő, így szinte egyértelmű volt, hogy megkóstoltatom őket a többiekkel.” – mondta Tornóczky Anita. – „A legeredményesebbnek Kállai Ildikó bizonyult, pedig ő nem is nagyon ivott, csak szagolgatta a pálinkákat.” – tette hozzá a műsorvezető.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|