|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tóth Lüszi nem kell, ezért visszavonult
Napiaszonline-információ 2009. november 06., péntek 16:13
Tóth Lüszi jövőre megy középiskolába. A most nyolcadik osztályos leány hiába nyerte el tavaly a Megasztárban az év női hangja címet, az összesítésben harmadik helyezés nem hozta el a várt sikert. A tinédzser ezért inkább úgy döntött, a karrierépítést későbbre teszi, és egyelőre inkább a tanulmányaira koncentrál.
Tóth Lüszi édesanyjával együtt visszavonult a nyilvánosság elől. Tóth Edit a Napiaszonline.hu-nak kifejtette: mélységesen csalódott az újságírókban, ugyanis sokan visszaéltek tapasztalatlanságukkal. - Többé nem szeretnék nyilatkozni, és a kislányomnak sem engedem, hogy a médiában szerepeljen. Majd akkor, ha nagyobb lesz – magyarázta a saját bevallása szerint igen elfoglalt édesanya, majd megkért bennünket, zárjuk rövidre a beszélgetést.
- Tanítok és a színházban is vannak elfoglaltságaim. Lüszivel kapcsolatban nincsenek olyan híreim, melyek a nyilvánosságra tartoznak – mondta a korábban lényegesen közlékenyebb zenepedagógus.
Tóth Lüszi rosszakarói tehát pezsgőt bonthatnak, úgy tűnik, a kislány egy ideig nem jelentkezik szólóalbummal. Fellépni se igen hívják. Információink szerint ebbe már Lüszi is beletörődött, miközben az igen megosztó személyiségű gyermek rajongói tábora hiányolja a korongot. Kérdés, a tervek szerint felnőtt korban visszatérő tehetség vajon nulláról indul-e majd, vagy képes lesz kamatoztatni a 13 éves korában elért eredményét.
Eddigi hozzászólások:
|
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám,
|
|