Több hazai sztár is szalagot kötött az Ország Májusfájára a fővárosi Hősök terén. Az egybegyűlteket a Szombat esti lázból megismert Keleti Andrea és Dudás Tibor tanította standard és latin táncokra, este pedig fergeteges Rúzsa Magdi-koncerttel zárult a nap.
Majka elmondta: Ózdon rendszeresen kilátogatott a majálisokra, és nem volt ezzel másképp szerelme, a Szolnokról származó Debreczeni Zita sem.
– Törökméz, virsli, sör - ezek voltak az állandó kellékei a majálisnak Szolnokon. Nagyon szerettem kijárni, de tavaly az árvíz miatt elmaradt. Szerencsére idén nem volt semmilyen fellépés, és most ki tudtunk jönni ide – mondta Zita, aki igyekezett minél többször megcsókolni Majkát a májusfa alatt, ugyanis reméli: náluk is beteljesedik az a - teljesen újkeletű - mondás, miszerint minél többet csókolóznak a feldíszített fa alatt, annál boldogabb lesz a következő évük.
Zimány Linda nem hozta magával a barátját, így a csókolózás is elmaradt, viszont szép, élénkpiros szalagot kötött a májusfára.
– Nagykanizsai vagyok, úgyhogy a szülővárosomat is felírtam rá. Hadd hirdesse büszkén, hogy onnan is jöttek látogatók – mondta Linda, akin sok férfi tekintete megakadt.
A Szombat esti láz sztártáncosai, Keleti Andrea és Dudás Tibor nemcsak szórakozni, hanem szórakoztatni is szerettek volna ezen a napsütéses májusi napon: tánckarukkal együtt salsázni, rumbázni, tangózni tanították az egybegyűlteket.

A forgatagban összefutottunk Tóth Verával és párjával, Dobival is. Bár a megalány szereti, ha udvarolnak neki, fontosnak tartja, hogy ő is elmondja az érzelmeit. Éppen ezért Vera gyakran kedveskedik apróságokkal Dobinak. Május 1-jén ráadásul szerepet cseréltek, és Vera vallotta meg érzelmeit szép szavakkal párjának.
– A Hősök terén szerelmet vallhattak egymásnak a párok, és én sem szerettem volna kimaradni belőle. Bár tudom, hogy sokan azt mondják: inkább a férfi nyilvánítsa ki az érzelmeit, és ezzel részben egyet is értek, de néha az erősebbik nemnek is szüksége van a visszaigazolásra. Ráadásul én az egyenjogúság híve vagyok.
Varga