Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tóth Vera életmódváltása igen sikeres
NapiászOnline
2011. július 06., szerda 10:00
A Megasztár első szériájának győztese, Tóth Vera világ életében súlyával küzdött és már többször is nyilatkozott teljes életmódváltásáról, amelyet immár egy hónapja becsülettel tart.

A Megasztár egykori nyertesének, Tóth Verának saját bevallása szerint a legnagyobb visszatartó erő a fogyásában, a bulizás volt. Habár azt a feltevést, hogy bármilyen alkoholproblémákkal küzdött volna, teljesen elveti de azt elismeri, az egy-egy görbére sikeredett este alatt elfogyasztott alkoholmennyiség közrejátszott abban, hogy fogyókúrái nem zárultak sikerrel.

Azonban Vera erőt vett magán és teljesen kiiktatta a szinte mindennaposnak számító, partikon való iszogatást. Elhatározásának meg is lett az eredménye, hiszen egy hónap alatt a közérzete és a testsúlya is változott. Az énekesnő elárulta, hogy több, mint hat kilótól sikerült eddig megszabadulnia és ezáltal nem csak külseje, hanem  mindennapjai is teljesen megváltoztak. Sokkal jobb a hangulata, fittebb és kipihentebb mint korábban.

Tóth Vera magánéleti problémáiról is sokat cikkeztek mostanában az újságok, hiszen az énekesnő eddig még nem találta meg a nagy Őt. Ennek ellenére Vera nincs elkeseredve, hiszen most elsősorban az egészségére és a hangjára koncentrál és örömmel tölti el az is, hogy nyárra végre formába hozta magát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier