|
Tóth Vera új szerelme
2008. március 19., szerda 09:10
Nem pasizott be, sőt kimondottan tagadja a Megasztáros Tóth Vera, hogy ismét rátalált a nagy ő, és az igazi nagy szerelem. Vera azt azonban elismerte, hogy mostanság csak a zenének és a daloknak él. Így egyelőre a legjobb és egyben legmegbízhatóbb szerelme a muzsika és semmi más.
Tóth Vera csodálkozva olvasta az újságok hasábjain, hogy ismét eltalálta Ámor nyila, és már új szerelme is van. Sőt, már össze is hozták egy ismert reklámszínésszel is.
Azonban a Megasztáros Vera szerint ez így nem teljesen fedi a valóságot. Új szerelme ugyanis van, de nem férfi, és nem is élőlény. Az igazi nagy ő, és a hű megbízható társa jelenleg Tóth Verának ugyanis nem más, mint a zenélés.
Most azt csinálom, amit valójában mindig is szerettem volna. Jelenleg csak a zenélésnek és éneklésnek élek és szinte semmi másnak. Sokat dolgozom, sokat lépek fel szerencsére. Nincs új barátom és igen kellemetlenül érintett, hogy összehoztak egy ismert színésszel - mondta Tóth Vera.
Mint az közismert, a Megasztáros Tóth Vera és ex-barátja két évvel ezelőtt jöttek össze, boldogan éltek, mint tucatnyi magyar népmesében a főhősök. Szinte még a vízcsapból is azt lehetett hallani és látni, hogy Dodi és Vera milyen boldog. Majd tavaly - igen csúful - vége lett a nagy románcnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
madonna, tina, turner, toth, vera, MichaelJackson, TóthVera, TóthGabi, pedofil, taburádió, TóthVera,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|