|
Tovább szürkül a Bár 2.0
2008. oktober 13., hétfő 07:30
Megtörtént az újabb kiszavazás a Bár 2.0 valóságshowban. A játékszabályok megváltoztatása óta ez volt az első alkalom, hogy hárman harcoltak a bentmaradásért. Évi maradt, a fiúk búcsúztak.
Véget ért a játék Péter és Ricsi számára. A fiúk vasárnap este búcsúztak a képernyőről, többet nem szerepelnek a Bár 2.0 -ban. Kemény szóváltások, és öntömjénezés. Ez jellemzte az esti kiszavazást. Évi meglepően magabiztosnak mutatkozott. Miközben önmagát az egekig magsztalta, addig játékostársait a sárga földig alázta, és kijelentette, hogy a lányok közül egyetlen egy olyan ember sincsen, aki őszinte lenne a játékban, leszámítva természetesen őt. A szőkeség véleménye szerint a játékban mindenki hazudik, hiszen ez mégis csak egy valóságshow, itt senki nem lehet önmaga, és a versenyzők közül véleménye szerint ő az, aki a legkevesebbet kamuzik. Kijelentésének meg is lett a következménye, Zsófin kívül senki sem szerette volna tovább látni a műsorban.
Péter őszintén meglepődött, hogy ott ül a kieső-jelöltek között. A sármos fiút Évi hívta ki, Péter szerint nem véletlenül, a lány érez iránta valamit. Elkezdődött a harc, Évi hevesen tiltakozott, esküdött, hogy a közgazdász semmilyen hatással nincs rá. Már-már komikus volt a jelenet, ahogy a lány minden áron azt bizonygatja, hogy az ő szívét bizony nem találták el. Ricsi eközben csendesen üldögélt székében, és halkan szemlélte az eseményeket.
Végeredményben a cserfes lány kiharcolta a játék folytatását, a nézők Évire szavaztak a legtöbben, így ő térhetett vissza a játékba. Ez azt jelenti, hogy Péter tervei ellenére, már biztosan nem bújhat ágyba Zsófival, és a szerelmi harc Évivel is lezárult.
Hatan maradtak: Évi, Baba, Zsófi, Escobar, Tomi és Duda. A kérdés már csak az, hogy mi lesz így a nézettséggel? A legérdekesebb játékosok kiestek, a szerelmi szálak megszakadtak, és szex sem várható a házban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|