Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Újabb botrány a Mokkában!
2007. december 11., kedd 08:40
Áll a bál a TV2 Mokka című produkciójának stábjában. Havas Henrikhez hasonlóan Árpa Attila is összeveszett a műsor főszerkesztőjével. A műsorvezető minden előzetes indulat nélkül élő adásban kivette füléből a fülhallgatót, majd letette az asztalra, mondván: nem érdekli, amit mondanak neki.
"Rövid ideig téma volt Dér Heni, miszerint fél éve nem szeretkezett. Ezen hamar átestünk, és velem szemben már Norman Gábor hollywoodi látványtervező ült. Valamelyik szerkesztőnek azonban nagyon megtetszett ez a szextéma, és azt erőltette, hogy térjünk vissza rá. Ezen sokalltam be, és vettem ki a szerkezetet a fülemből."
 
Árpa Attila elmondta: nem a csatornával, hanem a Mokka szerkesztőivel van baja. Szörényi Péter, a műsor főszerkesztője kijelentette: sosem csináltak titkot abból, hogy a műsorvezetőiket kézben tartják.
 
"Attila egy öntörvényű, kiszámíthatatlan ember, ami a műsor szempontjából tudott ugyanolyan jó és rossz is lenni. Én azt hallottam, hogy Attila ezek után nem akarja már ezt a műsort tovább csinálni. De az ő esetében elhiszek mindent, még az ellenkezőjét is."
 
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier