Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Üvegtigris 3: kulisszatitkok! + video
Tabu Tv
2010. július 09., péntek 15:03
A Tabu Tv stábja az Üvegtigris 3. részének forgatásán járt, és bepillantott a kulisszák mögé...

Már öt év telt el a második rész óta, amely óriási sikert aratott a magyar filmkedvelők körében, most pedig riporterünk arról faggatta a színészeket és a stáb tagjait, hogy hogyan érzik magukat a forgatáson, hogyan zajlik a munka, és hogy miképp vélekednek a legújabb részről. A Tabu Tv megtudta: Június 21.-től kezdték meg az Üvegtigris 3 forgatását, amit ismét Rudolf Péter rendez. A karácsonykor moziba kerülő részben visszatér mind a hat főhős, akiket most a felvétel élményeiről kérdeztünk. Az első napok izgalommal teltek, hiszen az eső megzavarta a forgatást. Gáspár Sándor és Csuja Imre is megszenvedték a szeszélyes időjárást, így mindketten elárulták, hogy van mit bepótolni.

- Úgy kezdtünk, hogy nem kezdtünk. Az nyomasztó volt az elején, hogy az első 48 óra zuhogó esőben telt. Megpróbáltunk akkor is kétségbeesetten tenni ezt, azt, amazt, de inkább pótcselekvés volt. Azóta kopogjuk le szerencsénk volt és dolgozunk, mint az őrült - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Rudolf Péter.

Szarvas József elmondta, hogy a forgatáson kívül volt már egyszer a helyszínen, amikor is fiatal srácok őket idézve iszogattak a lakókocsinál. A színészek mellett sikerült Kovács Gábor producert is mikrofon végre kapni. A Tabu TV riporterének szívesen mesélt arról, hogy mi a feladata egy producernek, valamint azt is elmondta, mit gondol az Üvegtigrisről.

- Sejtettük 2000-ben, hogy jó filmet csinálunk, de hogy ez nem hogy 10 éve, de 5 évvel később egy kult filmmé alakul, arra nem számoltunk, de hála istennek ez megtörtént. Úgyhogy most már könnyű dolgunk van egyrészt, másrészt, mint producer aránylag könnyű dolgom van. Sokan szeretik a filmet és aránylag nem azt mondom, hogy könnyű szponzort találni, de talán nem olyan nehéz, mint ahogy manapság megszoktuk. Az elvárások nagyon magasak. Mindenki jobbat akar, mint az első, jobbat akar, mint a második, úgyhogy meglátjuk - válaszolt a producer a tabutv.hu videójában.

Az alkotók szerint az Üvegtigris 3. kérdések nélkül lesz szórakoztató. Mi már kíváncsian várjuk. És ti?

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier