Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Váczi Gergő ismét apa lesz
NapiászOnline
2011. március 04., péntek 10:40
A Magellán műsorvezetője, Váczi Gergő úgy tűnik ismét apa lesz, hiszen kedvese várandós. Az esküvőt azonban a terhesség miatt ismét halasztani kell, de a szülők egy cseppet sem búslakodnak emiatt.

Váczi Gergő maga sem gondolta volna, hogy ennyire hamar ismét apai örömök elé nézhet, de elmondása szerint már nem számítanak annyira fiatal szülőknek. „Dóri most 21 hónapos, Kriszti pedig a második gyermekünkkel most van az ötödik hónapban.” – meséli boldogan a műsorvezető az Aktív riportjában. „Kriszti hasában már lehet érezni néha a rugdalózást.”

A pár természetesen már elgondolkozott azon, hogy milyen jó lenne, ha kislányuk mellé most egy kisfiú születne, de az ultrahang még nem mutatott ki semmit. „Az ultrahang még nem mutatja, hogy kisfiú lesz vagy kislány. Persze ha fiú lenne, akkor igazán szép és kerek lenne ez a dolog, de az ember ilyenkor inkább azt érzi, hogy a legfontosabb az egészség, a többi meg csak ráadás, és egyelőre úgy tűnik, minden rendben van.” – újságolta a boldog apa, aki azt is elárulta, hogy kedvesét még nem vette feleségül, de tervezik az esküvőt.

A baba érkezése miatt azonban úgy néz ki, a menyegzőt mégis halasztani kell. „Azt mondta, hogy elvesz feleségül egyszer.” – vetette oda párjának Kriszti nevetve, amelyre Váczi Gergő szintén mosollyal válaszolt. „Én harmincnégy éves leszek, és úgy gondolom, hogy pont ideális ilyen korban a két gyerek. Nem érzem úgy, hogy túl fiatalon jött volna ez a dolog.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier