Újra lesz Kapcsoltam és Van benne valami. Vágó István és Rózsa György újra látható lesz az MTV képernyőjén. A közszolgálati csatorna május elsején lesz pontosan ötven éves. Ebből az alkalomból újra lesz Kapcsoltam és Van benne valami.
50 éves a Magyar Televízió
Vonzó műsorokkal ünnepli 50 éves születésnapját a Magyar Televízió, amely 1957. május 1-jén kezdte meg a többórás, kísérleti közvetítéseket. Az m1 csatornán feltűnnek a magyar televíziózás országosan népszerű személyiségei, köztük egy-egy régi vetélkedő új kiadásával Vágó István és Rózsa György. – Teljesen újjáépítik a díszletet, és ezúttal telefonálni is lehet – árulta el Vágó István. – Nagyon megtisztelő felkérés ez nekem, de csak egy alkalomról van szó, én maradok az RTL Klubnál – tette hozzá a kvízmester.

A közszolgálati Magyar Televízió születésnapi összeállítása reggel 8 órától indul az MTV Anno című produkcióval. A műsor öt epizóddal jelentkezik a nap folyamán, felidézve az indulás pillanatait. A 15 perces adások szerkesztő-műsorvezetője a Magyar Televízió életműdíjasa, Rózsa György. - A fejezetek bemutatják a Híradó történetét, az első Ki, mit, tud?-ot, az első három tévédráma születésének nehézségeit, az első tévévetélkedőket és az első tévészilvesztereket – nyilatkozta a műsorvezető, aki a Kapcsoltam műsorban újra feltűnik majd jellegzetes fehér öltönyében. – A fehér ruha, fehér ing, és fekete nyakkendő marad, persze már nem ugyanabban a méretben. Legalább másfél kiló felszaladt rám azóta – viccelődött Rózsa Gyuri.
Radics József
KERETBE
Juszt és Krizsó dalra fakad
Az MTV születésnapi gálaműsora, a Krém 21 órától kezdődik. Benne egy nem mindennapi produkció: Juszt László, Krizsó Szilvia, Soma, Szántó Dávid, Ábel Anita, Bényi Ildi, Bakos Piroska énekelnek majd.