|
Vanda száriban szolgálja ki a barátait
rtlbulvar.hu
2009. július 31., péntek 09:34
Dombovári Vanda annyi energiával rendelkezik, amennyi egy tízfős társaságnak is elég lenne, folyamatosan vibrál. Szily Nóránál egyszer azt mesélte, hogy a testhőmérséklete magasabb, mint az átlagé és a szervezete ezáltal gyorsabban is éget.
Talán ez az erőtől duzzadó személyiség az oka annak, hogy Vanda semmi mást nem tud elképzelni magán, csakis harsány, vidám színeket, a feketét pedig egyenesen tagadja. – A stylistjaink azért meg tudtak győzni arról, hogy a feketét is lehet izgalmasan viselni, egyszer-kétszer előfordult, hogy felvettem, de továbbra sem a kedvencem. A játékosságot szeretem, ezért is érzem olyan jól magam vidám színekben – mondta Dombovári Vanda az RTL Bulvárnak. A szőke műsorvezető sokat álmodik, a képzeletbeli történetekre pedig minden reggel emlékszik, és aszerint választja ki aznapi ruháját, hogy éppen milyen volt az álma. Imádja a ’60-as éveket idéző pöttyös ruhákat és szoknyákat, mert a szülei fiatalkorát idézik, akik éppen akkor szerettek egymásba. Ritkán látni nadrágban, a hozzá legjobban passzoló viseletnek a szoknyát tartja, amihez egészen kicsi kora óta ragaszkodik. Édesanyja szerint, ha nadrágban akarták elindítani az óvodába, komoly bajok forrásává vált a reggeli készülődés.
– Anyukám mesélte, hogy teljesen fel voltam háborodva, ha nadrágot adott rám és szó szerint kiköveteltem magamnak a színes harisnyát és a szoknyát. Még ma sem szívesen veszek fel nadrágot, otthon is gyakran harangszoknyában vagyok, bár a kantáros farmerembe is szívesen belebújok színes pólóval és zoknival. Vandának annyira fontosak a ruhák, hogyha utazik, szuvenírként mindig az adott ország népviseletét hozza haza, körülbelül hétféle egzotikus darab lóg már a szekrényében. Kedvence ezek közül a szári, amit a legnőiesebb ruhadarabnak tart. Ha távol-keleti vacsorát főz a barátainak, Vandánál úgy dívik, hogy száriban szolgálja fel, a közösen töltött este hangulata így lesz tökéletes.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tetemőrongálás, sírrongálás, vandalizmus, vandálkodás, garázdaság, karácsony, Szeged, állatvédelem, sztárok, Tóth Gabi, Bebe, Kasza Tibi, Debreczeni Zita, Glamour, gardróbfrissítés, Lakatos, újvidék, rongálás, művelődési központ, Dombóvári Vanda, önkéntesség, jótékonyság, intézet, istván dani, reflektor, sziget, vágó, zavargások, Anglia, Cameron, parlament, London, kajak, kenu, aranyérem, eb, talmácsi gábor, dombóvári vanda, motor, dombovári vanda, bicikli, táska, magassarkú, csonka andrás, barátok közt, vanda, orsi, távozik, szereplő, sorozat, desszert, csata, TNT, bárdosi, labanc, gombos, palacsint, lajcsi, jam, asszonykórus, való világ, miló, műsorvezető, stohl andrás, justin, bieber, Czene attila, dopping, Dombóvári vanda, egy csepp figyelem, pető intézet, debreczeni zita, dukai regina, Stohl andrás, labancz lilla, sárkányhajó, árvízkárosultak, mellrák, gyaloglás az életért, lakástűz, dunakeszi, XI.kerület, halálos áldozat,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|