Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Varga Livius is keresi a cég hangját
Viasat3
2010. március 04., csütörtök 12:15
Gőzerővel próbálnak a VIASAT3 A cég hangja című műsorába beválogatott csapatok. A felkészülésben nem csak ének- és tánctanárok lesznek segítségükre, hanem mentorok is, akik egyben műsorvezetői szerepet is betöltenek. Varga Livius, a Quimby zenekar egyik frontembere örömmel vállalta a feladatot, hogy végigkísérje csapatait a munkahelyüktől a színpadi produkciókig.

Lelkesedésben, jókedvben, örömzenében nincs hiány, a próbákon minden versenyző apait-anyait belead, hogy csapata a legjobbat hozza ki magából a bemutatóig. „Megdöbbentő, hogy milyen tehetségek lapulnak meg az országban. Ezek az emberek humorban, munkabírásban, zenében, kreativitásban nem maradnak alul a színpadhoz szokott előadókhoz képest.” - meséli Livius, aki a csapattagok kiválasztásában is részt vett.

A felkészülés során, a dalok és a hozzájuk passzoló koreográfia elsajátításán túl az ötfős társaságok összecsiszolódnak, megtanulnak együttműködni és közös sikereket elérni. „A csapatépítő hatás ugyanúgy megvan itt, mint a tréningeken. Én csak segítek nekik megtalálni az összhangot.” - teszi hozzá Livius, aki nem csak előadóművészként, hanem trénerként is dolgozik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier