|
Várkonyi András tavaszi turnét tervez + video
Tabu Tv
2010. december 23., csütörtök 11:10
A Barátok közt Vili bácsijának igencsak beindult a karrierje, hiszen színházi és sorozatbeli szerepe mellett elkészítette első saját albumát, amivel szeretné végigturnézni az országot.
Egyre sűrűsödnek Várkonyi András napjai, ugyanis nem elég, hogy az RTL Klub sorozatában kell teljesítenie, de mellette szinkronizál és zenei karrierjét is menedzseli. "Így karácsony előtt abban bízom, hogy sok lemez fog elkelni és talán eszébe jut az embereknek, hogy milyen lehet ezeket a bordalokat élőben is meghallgatni. Nagyon sokat dolgozom, forgatok, mert már az évad vége felé vagyunk, de szerintem tavasszal majd be lehetne indítani egy jó kis tavaszi turnét..." - meséli a tabutv.hu riporterének a Barátok Közt-ben Vili bácsi szerepét játszó színész, aki azonban jelenleg nem a zenéléssel, hanem a karácsonyi készülődéssel van elfoglalva.
"Nem vagyok egy utolsó pillanatos ajándékvásárló, hanem csaknem már mindent megvettem. Egy bizonyos kor után úgy van ezzel az ember, hogy főleg inkább ruhaneműket vásárol, azokat pedig nem lehet improvizálni, hanem el kell vinni a megajándékozottat, hogy próbálja meg." - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Várkonyi András.
"Ha esetleg olyan ajándékot kap a családban valaki, aminek nem annyira örül, akkor megpróbál vigyázni az arcára. Persze ez bárkivel előfordulhat, de egy udvarias mosoly és egy szép köszönöm gyorsan elintézi ezeket a kellemetlen pillanatokat!" - adta hírül az internetes sztártévé riportjában a színész, aki a Barátok Közt stábjával is kezeket ráz és vállakat vereget majd az ünnepek alatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, barátok közt, vili bácsi, bor, lemez, VárkonyiAndrás BarátokKözt, hasonmás, találkozás, baratok, kozt, kinga, geza, vili, borton, fodor, zsoka, SebeőkJános, FodoeZsóka, Nagy Enikő, Barátok közt, Berényi Miklós, Tihanyi Tóth Csaba, gyermeke, Molnár Tamás, Anti Fitness Club, Fodor Zsóka, tisztelet társaság, Fekete Bözsi, Aliz, Mátyás király tér, Barna Zsombor, Illés Péter, online, web, internet, Berényi Zsuzsa, Csomor Csilla, téli szünet, RTL Klub, Berényi, Mérei Kata, Illés Júlia, debütál, marenec fruzsi, leonidasz, melon.együttes, zene, peller mariann, testvér, karácsony,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|