Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Varnus tűzbe ültette úttörőtársait
2007. november 06., kedd 08:10
Varnus Xavér miatt égette meg fenekét több barátja is gyermekkorukban. A világhírű orgonaművész ugyanis meglehetősen rosszul viselte a kötöttségeket fiatalon. Az úttörőcsapatban is ő volt az egyik legrosszabb diák, aki minden lehetőséget kihasznált, hogy a felügyelő tanárokat bosszantsa. A közösséget is előszeretettel bomlasztotta és bosszantotta.
- Egy táborban történelmi ihletésű feladatokat kellett kitalálnunk. Amikor a tanárok nem figyeltek, elhoztam a konyháról egy villanyrezsót, és megalkottam a Dózsa György emlékjátékot. Azon versenyeztettem a többieket, ki képes tovább ülni a bekapcsolt főzőlapon – meséli az orgonista, hogyan is vonta be őrültségeibe a parasztháború izzó vasszékben kivégzett hősét.
 
 
A fiatal Varnus volt annyira fifikás, hogy ő meg sem próbálkozott a mutatvánnyal. Természetesen nagy balhé lett a dologból, és Xavért megbüntették.
- Néhány hete tartottuk az általános iskolai osztálytalálkozót. Egyik barátom elárulta, hogy a mai napig őrzi ülepén a rezsó nyomát, hiszen súlyos égési sérülést szerzett akkor – fejezi be a művész.
Mint megtudjuk, áldozata jelenleg az adóhivatal egyik vezető beosztású munkatársa.
 
 
KK
Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat