|
Vastag Csaba színházi énekes lesz
NapiászOnline
2011. szeptember 22., csütörtök 11:15
Az X-Faktor első szériájának győztese egy egészen új területen próbálhatja ki magát, hiszen a Madách Színházban kapott szerepet a József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát című darabban.
Minden bizonnyal egy álma válik valóra Vastag Csabának, hiszen a Madách Színházban kapott szerepet, a József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát című musicalben, ahol Fáraó karakterét kell megformálnia. Az énekes nagyon nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy egyenesen a színház igazgatója, Szirtes Tamás – aki a Csillag Születik tehetségkutató versenyek zsűrije is egyben – hívta meg a szerepre. „Hihetetlen megtiszteltetés, hogy itt lehetek Magyarország első számú zenész színházában, ez tényleg mindent felülmúl.” – mondta Csaba a Fókusz kameráinak.
A tánc- és énekpróbákat már el is kezdték, Csaba pedig minden erejét és hangtudását latba veti, hogy a közönségnek a legjobb Fáraót mutassa. Az örömbe azért egy pici üröm is került, hiszen a nagyobbik Vastag testvér saját bevallása szerint a rengeteg fellépés és koncert mellett nem olyan egyszerű eljutnia egy-egy próbára. „Az, hogy a próbákra egyáltalán tudjak jönni, egy olyan logisztikai probléma, amit meg kell hogy oldjunk.”
Mindezek ellenére a Webber-musical próbáit már nyár végén elkezdték, Csaba pedig örömmel fedezte föl a színházi takarások minden zeg-zugát. Az énekes lelkes rajongói és a musical kedvelői pedig szeptember 27, 28 és 29-én láthatják debütálni kedvencüket a Madách Színház deszkáin. Kíváncsian várjuk, lesz-e folytatása a közös munkának.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, Dj Dominique, jótékonysági koncert, Vastag csaba, Bali, nyaralás, Facebook, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, Vastag Csaba, X-Faktor, Magna Cum Laude, Omega, karácsony, ünnep, Wolf Kati, Mikulás, állatvédelem, sztárok, Tóth Gabi, Bebe, Kasza Tibi, Vastag Tomi, X Faktor, Dj Louis, remix, vastag csaba, klip, bicikli, egészség, Rippel testvérek, x-faktor, alkohol, sziget, sarka kata, király l. norbi, vastag tomi, vasas, foci, roma, himnusz, terhességi teszt, másolat, kalóz, vastag tamás, kutya, állat, Oláh Ibolya, Vastag-fivérek, Megasztár, X-faktor, testvér, keresztes ildikó, menhely, Patai Anna, Madách Színház, musical, Muri Enikő, facebook, Tóth Enikő, Cseke Péter,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|