|
Vastag Tomi kétkerékről négykerékre vált + video
Tabu Tv
2011. szeptember 29., csütörtök 11:20
A Tabu Tv stábja egy rendezvényen futott össze Tomival, aki életének egyik legnagyobb kalandjára készül, hiszen nemsokára részt vesz a Budapest-Bamako ralin. Az X-faktorban népszerűvé vált énekes igyekszik mindent megtenni azért, hogy felkészülten vágjon neki versenynek.
„Félek tőle, persze, de úgy gondolom, hogy nagyon sokan azt gondoljuk a világról, hogy tudjuk, hogy milyen, holott a 3. emeleten ülünk egy szobában, most például magamról beszélek. A 3. emeleten egy pesti albérletben ülök a szobámban és nézem a tévét és ez alapján mondom meg, hogy milyen a világ, és hozok róla ítéletet. Arra gondoltam, hogy objektívan csak úgy tudok róla véleményt alkotni, ha részévé válok, és megnézem, hogy igazából milyen.” – mutatott rá arra az okra Tomi, ami miatt vállalta ezt a nem mindennapi kalandot.
A fiatal énekes tisztában van azonban vele, hogy milyen veszélyeket rejthet magában ez a verseny, már csak a helyszínből adódóan is, így komolyan veszi a felkészülést. „A legfontosabb talán a pszichés felkészülés arra, hogy tulajdonképpen tényleg egy sivatagról van szó, ahol nem látsz semmit, akármerre nézel. Illetve nagyon komoly elméleti tréning is van. Fel kell készülnöd abból, hogy mik a szabályok, a túlélés szabályai. ” – árulta el az énekes a Tabu Tv nézőinek.
Tomi nem igazán szeret nyaralni, a Bamako ralira sem nyaralásként tekint. „Én nem vagyok nyaralós típus. Nagyon szeretek itthon lenni, imádom ezt az országot, az összes emberrel, aki rajta él, és minden ahogy van. Én itthon nyaralok, nekem ez a nyaralás, nagyon szeretem ezt az egész klímát meg ilyenek. Egész életemben egyszer voltam nyaralni, tényleg nem vagyok egy nagy nyaralós. ”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, Vastag Csaba, X-Faktor, Magna Cum Laude, Omega, vastag tamás, vastag csaba, kutya, állat, x-faktor, testvér, sláger, morning show, édesanyja, király l. norbert, takács nik, debreczeni zita, győztes, kiesés, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Szirota Jennifer, fogyókúra, fogyás, Csillag születik, Janicsák Veca, sport, ez zsír, életmód, Király L. Norbi, whiskey, alkohol, Demi Lovato, X-Factor, apa, születés, gyermek, barátnő, szerelem, Baricz Gergő, Muri Enikő, színház, lemez, klip, Glamour, Women of the Year, Pokorny Lia, Vastag csaba, Bali, nyaralás, Facebook, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, Világi Peti, Havazin, Flour Tomi, síelés, Apollo23, x-Faktor, Muri enikő, Wolf Kati, Torkán Nóra, Iszak eszter,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|