Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Verát küldenék haza a villalakók!
Napiász Online
2011. november 28., hétfő 10:15
Nem okoztak meglepetést a villalakók a vasárnapi kiválasztáson. Sokak szerint ugyanis borítékolható volt, hogy Vera kapja majd a legtöbb jelet.

Az érzelmes lányt egyre kevésbé tudták már elviselni a villalakók az utóbbi időben. A beköltözéskor kedves és megértő lány a játék során teljesen kifordult önmagából, mindenkivel veszekedett, Annamarival és Dya-val is csúnya szócsatái voltak. A lakók úgy tűnik, megelégelték a lány abnormális viselkedését, mert rá tették a legtöbben a jelüket.

Elképesztően durva események előzték meg a kiválasztást, így Verát csak az mentette meg eddig, hogy a többszörös párbajgyőztest, Esztert, még jobban utálták mint őt. Az ügyvédnő azonban most védett volt, hiszen az Aréban elnyerte a lila kendőt. Emlékezetes húzása volt az érzelmes lánynak, hogy szemetet öntött Annamari ágyába, mert az nem akart takarítani, de az is sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor uralkodni akart a lakótársak felett. Többen is szembesítették Verát azzal, hogy amint egy kis hatalomhoz jut (villamester lett), azzal egyből visszaél. A lány elismerte, hogy valóban ilyen a természete.

Az már biztos, hogy a negyedik párbajon Vera fog küzdeni a továbbjutásért, de addig még ellenfelet kell választania. Nem lepődnénk meg azon, ha Veronikát hívná kis, hiszen a lánnyal eddig sem volt jó a viszonya. Azóta azonban, hogy az általa kiszemelt férfi, Péter, udvarolni kezdett a nagyszájú lánynak, végképp megutálták egymást.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier