Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Veronikát brutális módon elverte Csaba!
NapiászOnline/K.K.
2011. december 20., kedd 09:53
Búcsúzott Veronika tegnap este a Való Világ játékából. A helyes pasi, Csaba ugyanis minden eddigi rekordot megdöntve, 82 százalékát zsebelte be a szavazatoknak.

Hiába várta a legtöbb villalakó Veronikát vissza, a nézők ismét Csabának szavaztak bizalmat. A nagyszájú lány ezúttal hoppon maradt, a 64 százalékos szavazatkülönbség pedig egyenesen sokkolta őt. A Való Világ ötödik párbaja egyébként kifejezetten visszafogott volt, Csaba higgadtan és megfontoltan ejtette ki Veronikát. Persze, volt némi szájkarate, de egymás sárba tiporása ezúttal elmaradt.

A sors furcsa fintora, hogy Csaba ejtette ki Veronika villabéli első szerelmét, Cristofelt is. A fiú állítólag megvárta a lányt, aki azonban már a villában lezárta a románcukat és új szerető után nézett. Másodjára Péter akadt a horogjára, és miután tegnap este Veronika kiesett, tőle búcsúzott el.

Az, hogy Veronika távozása után lesz-e még közte és Cristofel között valami, nem tudni. És a lányt ismerve valószínűleg Péter után sem fog sokáig sóvárogni. A két fiúnak azonban még biztosan lesz mit lerendeznie a való világban.

(Fotó: RTL Klub)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier