- Sokan vannak a mai képernyős arcok között, akiket annak idején én tanítottam a főiskolán. Máté Kriszta, Jáksó László, Batiz András és sokan mások. A kereskedelmi csatornáknál számosan növendékeim voltak a Színművészetin. A régiek közül pedig Szegvári Kati, Kaplár F., Baló Gyuri, és szegény Gyulai István, meg Knézy Jenő.

- Nem érdekelt a politika. Nagyon nehéz tőle távol maradni, de nem lehetetlen. A politika hatása természetesen engem is nyomaszt, vagy felemel, de attól még nem kötelező benne részt venni.

- Soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja. Voltak bizonyos normák, melyekhez alkalmazkodnom kellett. Ez azt jelentette, hogy az ember nem mindig azt mondta, amit gondolt, de hallgathatott helyette. Ha ellépett a politikától, a politika nem nyúlt utána. Nekem szerencsém is volt, mert amikor a rádióhoz kerültem, akkor nem a Kossuth vagy a Petőfi Rádiónál dolgoztam, hanem az angol nyelvű adásnál. A rövidhullámú adást Magyarországon nem vették, így nem is foglalkoztak vele. Amikor a tévé indult, kirúgtak a rádióból.

- Nem voltam boldog. A tévé akkor még csak a rádió egyik főosztálya volt, ezért elbocsátásommal a televízióhoz sem mehettem. Megtudtam, hogy az egész egy bosszúhadjárat volt ellenem, amiért el akartam menni az angol adástól. A főnöknőm feljelentett, hogy disszidálni akartam ’56-ban. Családfenntartó voltam, nem is mehettem volna el. Egy év múlva végül felvettek a tévéhez, de addig külsőznöm kellett.

- Abszolút nem akartam újságíró lenni. Színházi rendező szerettem volna lenni. Háromszor is felvételiztem a Színművészetire, de a harmadik rostán mindig kirúgtak. Hogy ne vigyenek el katonának, jelentkeztem az Idegen Nyelvek Főiskolája angol sajtó szakára. Ezt elvégezvén az ELTE-n folytatódott a dolog. Amikor elvégeztem, a Honvédelmi Minisztériumhoz kerültem fordítónak. Egy év után, éppen 1956-ban kértem a leszerelésemet. Nem sokkal később találkoztam egy volt tanárommal, aki a rádió angol nyelvű adásánál dolgozott. Megkérdezte, nincs-e kedvem esténként 30 forintért beolvasni a híreket. Így kezdődött a karrierem.

- 25 forintért tanítottam házhoz járva angolt, annál persze jobb volt. Másfél év után viszont jött a televíziós munka.

- A televízió nem egy magasztos művészeti forma. Aki magas színvonalat szeretne, menjen inkább múzeumba, színházba vagy az Operába, leginkább olvasson. A televízió feladata, hogy szórakoztasson, és tisztességesen tájékoztasson. Úgy vélem, ennek a jelenlegi csatornák eleget is tesznek.

- Akkor velük is készítsen interjút, mert erről velük kell beszélnie!

- Vargabetűvel kerültek ide, mert nem szerették a mesterségemet. Soha nem voltam otthon, ezért utálták a televíziózást. Ha egy gyerek sosem látja az apját, nem túl nagy öröm a számára. Az egyik fiam állatorvosit végzett, a másik biokémikus lett. Aztán, egyszercsak mindketten visszafordultak. A nagyfiam elvégezte az operatőr szakot, igaz egyidejűleg a National Geographic magazin művészeti vezetője. Az állatorvos fiam sem gyakorolja végzett mesterségét.

- A többi hasonló nyugdíjas csak kényszerében pihen. Mondjuk beteg. Ha egészséges és pihenni kényszerül, annak az oka, hogy nem tud magának lehetőségeket teremteni. Senki sem szereti a semmittevést.

- Tessék megírni, ez jó reklám! Igyekszem, mi tagadás. Reggelente tornázom, úszom hosszú évek óta. A teniszezést sajnos 19 éve abba kellett hagynom a gerincsérvem miatt.

- Időm éppen volna, de nekem kell utánuk mennem, ők csak ritkán jönnek hozzánk. Hat unokám közül a legközelebbi is huszonöt kilométerre lakik…