|
VJ Marci jól tűri a kritikát + video
Tabu Tv
2011. november 04., péntek 11:29
A zenecsatorna ifjú tehetsége, Búza Marci, örül eddigi sikereinek, és a kritikákat abszolút építő jellegűnek veszi, habár nem fogadja el akárkitől: édesapja a legnagyobb mentora.
Az egyetemista fiú 2010-ben mutatkozott be a Nagy Vívás című műsorban, ahol egészen a döntőig jutott. Kitartása meghozta a várva várt eredményt: az idei év szeptemberétől műsorvezetőként láthatjuk a Viva Tv képernyőjén, bár még számára is szokatlan az „újdonsült üdvöske” szerep.
A fiatal srác riporterünknek elmondta, hogy egyelőre nem történtek nagy változások az életében. Ezt azonban nem is bánja, nem vágyik nagy felhajtásra, szeretne civil maradni. A zenecsatornánál azonban nagyon jól érzi magát.
„Nagyon jól érzem magam, lassan úgy érzem, hogy kezdek belerázódni ebbe az egészbe.” - mondta Marci a tabu Tv-nek.
A sok pozitív visszajelzés mellett negatív kritikák is érik a fiút, ezeket azonban már megtanulta kezelni. Marcinak nagy segítségére van édesapja, Búza Sándor, aki szintén a médiában dolgozik. Tőle leshette el a szakma alapjait és természetesen a közeli ismerősök mellett az ő véleménye is fontos számára.
„A negatív kritikát csak attól fogadom el, aki közel áll hozzám. Ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy mi a fontosabb: azoknak az embereknek megfelelni, akikkel nem kerülök napi szinten interakcióba vagy a családtagok, közeli barátok véleményét meghallgatni. Inkább az utóbbit választom.” – nyilatkozta a Tabu Tv riporterének.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
VJ Marci, karácsony, Viva Tv, Télapó, Iszak eszter, viva tv, róma, nyaralás, Iszak Eszter, Tatár Csilla, Glamour.Viva Tv, Sugarbird, állatvédelem, Teleton, Adri, BNF, SP, Viva Teleton, Mosoly Alapítvány, istenes bence, iszak eszter, való világ, vv zsófi, nagy duett, műsorvezető, lakatos márk, stylist, ruha, öltözködés, divat, ada, timo, rise fm, gyerek, Ada, bárányhimlő, oltás, betegség, ben, viva, búcsúzik, Barbee, Dopeman, galambos dorina, tirpa, kovácsovics, fruzsina, zola, szuletesnap, monika, show, zsidro, tamas, istenes, bence, robert, pattinson, bnf, nick, benko, Viva Comet, 2012, díjátadó, Wolf Kati, delfin, Karib,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|