Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Voksán Virág a falra kerül
sajtoklub.tv.
2009. oktober 03., szombat 10:30
A Cool Live műsorába Dj Flower, azaz Voksán Virág első naptárának fotózásáról érkezett, így jól kifaggattuk arról, milyen is lesz a kalendárium.

A munkálatok Nánási Pál és Már Róbert vezényletével zajlottak, több mint tizenhat órán keresztül, így a lemezlovas kissé fáradtan, de készségesen osztotta meg velünk a legérdekesebb információkat.Vendégünk elmondta, rajongói kérések tucatjainak eleget téve döntött úgy, hogy jövőre a falakról is visszaköszön. Esze ágában sincs Kiszel Tünde nyomdokaiba lépni, a képek is teljesen egyedi stílusban készültek el. Bevallotta, nagy hatással voltak rá Pamela Anderson fotói, az a letisztult, sallangoktól és felesleges tárgyaktól mentes, ember- és test középpontú képi világ, amit a színésznő sorozatai képviselnek, így ő is törekedett a puritán, egyszerű, ám mégis látványos megvalósításra. - Semmi magamutogatás, és a hátterek is nagyon egyszerűek. Ráadásul nem is mutatok meg mindent. Ugyan lesznek olyan képek, ahol teljesen meztelen vagyok, de sehol nem fog látszódni még a mellbimbóm sem.

A naptár így Virág reményei szerint nem csak garázsfalakon, hanem elegáns irodákban is megállja majd a helyét, ráadásul a terjesztése is egyszerűbb lesz, úgy tervezi ugyanis, hogy az internet mellett könyvesboltokon keresztül teszi majd elérhetővé.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier