|
Völgyi Zsuzsi tanár lett!
Red Lemon Média
2009. szeptember 22., kedd 08:33
Új iskola indult fiatal tehetségek képzésére. Az énekesi pályára vágyó nebulókat ráadásul ismert énekesek, zenészek oktatják a szakma alapjaira. Völgyi Zsuzsi éneket és hangképzést tanít, míg a Megasztárból ismert Széles Izától stílust leshetnek el a reflektorfénybe vágyó diákok a Popsztár Akadémián.
Amerikai rendszerű oktatással képzi a fiatal tehetségeket az iskola, amely nemrég indult Völgyi Zsuzsi, Széles Iza, a Pokolgépes Nagy Dávid és a Megatáncból ismert Kelemen Kata közreműködésével. A diákok egyénre szabottan fejlődhetnek az ének, a zeneelmélet, a színpadi mozgás és a tánc területén. „Nagyon izgultam az első óra előtt. Sokat készültem rá, az énektanáromtól kértem tanácsokat.” – mesélte a Romantic egykori énekesnője. – „Korábban csak a saját fejlődésemre fektettem a hangsúlyt, ezért most nekem is meg kellett tanulnom, hogy hogyan adhatom át azt a tudást, amit az évek alatt elsajátítottam. Izgalmas feladat fiatal tehetségekkel foglalkozni. Légzéstechnikát, rezonanciát, artikulációt és előadásmódot tanítok. Úgy gondolom, ha valaki komolyan veszi ezt a dolgot, akkor tényleg profitál belőle.” – tette hozzá Völgyi Zsuzsi, aki azt is elárulta, hogy baráti viszonyban van diákjaival. Van olyan tanulója is a népszerű énekesnőnek, akivel az iskolán kívül is tartja a kapcsolatot.
Széles Iza stílus órákat tart, míg a Megatáncból ismert Kelemen Kata a színpadi mozgásra és táncra tanítja a fiatalokat. A Pokolgép gitárosa, Nagy Dávid a rockzene világát és a zeneelméletet hozza közelebb a diákokhoz, akik beszédtechnikát, protokollt és stylist ismereteket is elsajátítanak, hogy a színpadi élet minden szegmensébe bele lássanak és megtalálják azt a területet, ami hozzájuk a legközelebb áll.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
való világ, leonidasz, gyermekotthon, gálvölgyi jános, jáksó lászló, celebek, hírességek, volgyi, zsuzsi, romantic, homoszexualis, zuzsi, nyaralas, galvolgyi, janos, utazas, london, golf, volgy, divat, HajósAndrás, főzés, TvPaprika, Bkv, buszok, elenőr, Kern, Hajós, Gálvölgyi, Mucsi, Badár, VölgyiZsuzsi, Romantic, börtön, Gitano, koncert, GálvölgyiJános, születésnap, gazdasági válság, budai zsuzsi, tüntetés, playmate, miss universe, vv zsuzsi, párkapcsolat, szerelem, gyerek, pasi, keresztes ildikó, lemez, x-faktor, márki zsuzsi, czanik balázs, vv ildi, aeribic, capoeira, ildi, éva, párbaj, műveltség, gina,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|