- Nem kérek türelmi időt. Kinéztem egy dátumot: 2010. szeptember elsejét. Miért éppen azt a napot? Mert, akkor van az iskolakezdés, akkor térnek vissza szabadságukról az emberek, akkor kezdenek el ismét tömegével tévézni, újságot olvasni, médiahíreket fogyasztani. Azon a napon és onnantól fogva konkrét, nagyon konkrét és - remélem - hatékony lépéseket szeretnék tenni. Felmértem a lehetőségeimet és a korlátaimat. És nagyon bízok abban, hogy sikerülni fog. Mert úgy érzem: sikerülnie kell! - írja bejegyzésében Tvrtko a pokoli.hu oldalon.

Tvrtko említ is néhány, általa "kamucelebnek" titulált médiaszemélyiséget, persze név nélkül:

- Nő, aki döbbenetesre duzzasztotta a száját, hogy aztán lefeküdjön boldog– boldogtalannal, persze a kamerák előtt. Szupersztár, akiről mindent tudunk (mikor, hol és kivel, illetve kivel nem), aki még naptárjaival is eláraszt minket, miközben azt sem tudjuk, kicsoda ő, és mit dolgozik valójában? Hölgy, aki vagy összejön valakivel, vagy éppen elhagy valakit, a kettő között pedig cserélgeti a szilikonbetéteket. Büfögő, szellentő, kamerák előtt a feleségével ordibáló, artikulálatlanul magyar dalokat kántáló: ők azok, akik elveszik a lehetőséget másoktól - írja Tvrtko.

Az igazi Hétköznapi Hősökről is ír bejegyzésében, akikkkel szeptembertől ő - és reményei szerint még sok médium - foglalkozni szeretne:

- Az Afrikában kisgyermeket mentő magyar orvostól. A világ végén kis árvákat felkaroló tiszteletestől. A rákbetegsége ellenére olimpikonná váló sportolótól, aki könnyes szemel énekelte, hogy „Isten, áldd meg a magyart”! Énekelhette, mert sikerült neki megvalósítania álmait! Itthon pedig kapott is vagy öt sort valamelyik újságban. Pedig büszkék lehettünk volna rá. A teljesség igénye nélkül írok a példaképekről, de ide értem a tűzoltókat, mentőtiszteket, munkájukat éhbérért is becsülettel ellátó nővéreket. Akik olykor igazi csodákra képesek. Ha megteszik: mutassuk meg őket gyermekeinknek azzal, hogy „szeretném, ha egyszer ilyen nagyszerű ember lennél, mint ez a bácsi, vagy ez a néni!”